Angol: menesztették a vesztegetési botrányba keveredett Newcastle-edzőt

2006.09.26. 14:40
Címkék
Az egy héttel ezelőtt kipattant angol vesztegetési ügynek megvan az első ”áldozata”: a Newcastle United szerződést bontott a csapat másodedzőjével, Kevin Bonddal (képünkön).
A klubnál egyelőre nem kívánták részletezni az okokat és a miérteket. Így egyelőre csupán annyi biztos: Bond neve elhangzott a BBC által készített, múlt héten kedden műsorra tűzött riportfilmben. Abban a műsorban, amelyben az angol futball visszáságait mutatták be.

Menedzsereknek álcázott riporterek annak próbáltak utánajárni, milyen mechanizmusok működnek a valóságban a törvények és a szabályok megkerülésével. Végül arra a végkövetkeztetésre jutottak: menedzserek, edzők, játékosügynökök fogadnak el asztal alatti csúszópénzeket.

A műsorban elhangozottakkal kapcsolatban már vizsgálatot kezdeményezett az Angol Labdarúgó-szövetség (FA), ahonnan szinte azonnal kiszivárgott, hogy valójában sokkal több csapat érintett az ügyben, mint ahogyan azt a műsor után első nekifutásra feltételezni lehetett. Mindenesetre felkérték a BBC: adja át bizonyítékaikat a műsorokban elhangzottakkal kapcsolatban.

A történtek után a Nemzetközi Labdarúgó-szövetség (FIFA) is élénken érdeklődik.

A 49 éves Bond 1976-81 között 142 találkozón lépett pályára a Norwich színeiben. Később megfordult a Manchester City (110 mérkőzés) és
a Southampton (140 találkozó) csapataiban is.

Szavazás

Mi a véleménye az angol megvesztegetési-ügyről?

Írja be az itt látható számot!
Legfrissebb hírek

Volt, aki golfozás közben tudta meg, hogy NFL-játékos lett – sztorik és videók a draftról

Amerikai sportok
13 perce

Mi hiányzott az ötkarikás részvételhez? Válaszol a legutóbbi magyar pályakerékpáros olimpikon

Kerékpár
32 perce

Vb 2026: töltse le a Nemzeti Sport szurkolói szoftverét!

Foci vb 2026
56 perce

Cselgáncs: Teddy Riner augusztusban tér vissza a tatamira

Egyéb egyéni
1 órája

Curling: kikapott a veretlen kanadaiaktól a magyar duó a vegyes páros vb-n

Téli sportok
1 órája

Lenny Joseph: A derbin is csak a győzelem elfogadható!

Labdarúgó NB I
1 órája

Fontos változás jöhet a vb-n, már a csoportkör után törölhetik a sárga lapokat

Foci vb 2026
1 órája

Tóth Edmond: Időben reagáltunk és keményen beleálltunk

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik