FA: vizsgálat a liverpooli klubok ellen

2006.10.18. 16:37
Címkék
Az Angol Labdarúgó-szövetség (FA) fegyelmi vizsgálatot indított az Everton és a Liverpool FC ellen, mivel a két klub tartalékbajnoki-mérkőzésén néhány játékos sportszerűtlenül viselkedett.
A tömegjelenetet megelőzően Victor Anichebe (Everton) ütközött Jerzy Dudek (Liverpool) kapussal, aki a a játékvezető szerint túl vehemensen reagált, s ezért piros lapot kapott. Erre néhány futballista összekülönbözött.

David Harrison, az Everton titkára elmondta, hogy az FA-vizsgálat hivatalos indoklása szerint a két csapat illetékesei nem tudták kontrollálni futballistáik viselkedését. Ez pedig büntetést vonhat maga után.

Az Everton és a Liverpool FC november 1-jéig nyújthatja be védekezését, s szükség esetén személyes meghallgatást is kérhet.
Legfrissebb hírek

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
10 perce

Videó: Szucsánszki Zita könnyek között köszönt el a szurkolóktól

Kézilabda
31 perce

Tim Campbell marad a Volánnál – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
1 órája

José Mourinho rázhatja gatyába nyártól a Real Madridot – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nyáron elhagyja a Manchester Cityt a 87-szeres angol válogatott játékos

Angol labdarúgás
2 órája

Elhalasztotta a világbajnoki kerethirdetést Julian Nagelsmann

Foci vb 2026
2 órája

Bronzérmet szerzett az első száz kilométeres versenyén

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik