Anglia: Fabregas 2014-ig hosszabbított

2006.10.19. 17:51
Címkék
Meghosszabbította a szerződését 2014-ig Cesc Fabregas (képünkön) az angol élvonalban szereplő Arsenal spanyol labdarúgója.

Korábban már Arséne Wenger, az Ágyúsok menedzsere elmondta, hogy hosszútávra szeretné a csapatában tudni tizenkilenc éves középpályást.

A felek most megegyeztek, és eszerint a fiatal klasszis a következő nyolc évben a londoniakat erősíti majd.

„Nagyon boldog vagyok, hogy aláírtuk ezt a szerződést – mondta Fabregas. – Szeretném bebizonyítani a vezetőknek, főként Arséne Wengernek hogy érdemes volt leigazolni annak idején.

A középpályás 2003 nyarán az FC Barcelona utánpótlás csapatától került a londoni együtteshez, és a legutóbbi szezonban a Bajnokok Ligája döntőjéig menetelt az Arsenallal.
Legfrissebb hírek

Téli olimpia: Párizsban vagy Lyonban lehet a hokitorna a nizzai vétó miatt

Téli sportok
10 perce

Videó: Szucsánszki Zita könnyek között köszönt el a szurkolóktól

Kézilabda
31 perce

Tim Campbell marad a Volánnál – hivatalos

Jégkorong
1 órája

Úszás: nyílt vízi ifisikerek Ibizán

Utánpótlássport
1 órája

José Mourinho rázhatja gatyába nyártól a Real Madridot – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
1 órája

Nyáron elhagyja a Manchester Cityt a 87-szeres angol válogatott játékos

Angol labdarúgás
2 órája

Elhalasztotta a világbajnoki kerethirdetést Julian Nagelsmann

Foci vb 2026
2 órája

Bronzérmet szerzett az első száz kilométeres versenyén

Csupasport
2 órája
Ezek is érdekelhetik