Premiership: Rooney több bírói védelmet kér

2006.12.13. 10:52
Címkék
A 21 éves csatár szerint több védelemre lenne szüksége a játékvezetők részéről, hiszen annak ellenére, hogy számos játékos célpontjává vált a gyepen, csapata mégsem kap annyi szabadrúgást, mit kellene.
Rooney csak annyit szeretne: figyeljenek rá jobban a bírók
Rooney csak annyit szeretne: figyeljenek rá jobban a bírók
Rooney csak annyit szeretne: figyeljenek rá jobban a bírók
Rooney csak annyit szeretne: figyeljenek rá jobban a bírók

„Valamilyen oknál fogva a bírók azt gondolják, hogy a segítségük nélkül is meg tudom védeni magam" – nyilatkozta az angol válogatott futballista.

„Számtalanszor szerelnek szabálytalanul, de én akkor is felkelek, amikor más játékosok csak a lábukat fogva a földön maradnak. A játékvezetők így azt hiszik, semmi bajom.”

Rooneyt egyébként is többször bírálták már heves vérmérséklete miatt, de ezen a téren sokat fejlődött, és saját bevallása szerint is: a pályán mindig harcol indulataival.

„Én csak focizni szeretnék, semmi mást. Ez ilyen: néha ideges leszek egy esetet követően, néha nem” - tette hozzá. - „Próbálom visszafogni magam, különösen az eset utáni percben, nehogy rosszul reagáljak. Azt hiszem, jó úton haladok, és lassan képes leszek arra, hogy ilyenkor csak egy nagy levegőt vegyek.”

„Próbálok semmibe sem belekeveredni, mert tudom azt is, hogy sajnos egy-egy ilyen eset, ha rosszul sül el, képes erősen befolyásolni az aznapi produkciómat” – zárta le nyilatkozatát a fiatal csatár.
Legfrissebb hírek

Curling vegyes páros vb: újabb magyar vereség, ezúttal a skótoktól

Egyéb egyéni
1 perce

Pat Riley 81 évesen nem a visszavonulásra, hanem egy újabb NBA-bajnoki címre összpontosít

Amerikai sportok
55 perce

Férfi röplabda: huszonkét fős keretet hirdetett a szövetségi kapitány

Röplabda
56 perce

MLSZ: kiderült minden... a következő bajnoki kiírásról

Labdarúgó NB I
1 órája

Váltó-vb: jó eredménnyel készült a női 4x100-as váltó Dél-Afrikában

Atlétika
2 órája

Ronnie O’Sullivan: Nem vagyok a sznúker rabszolgája

Egyéb egyéni
2 órája

Gyász: elhunyt Domján Árpád, korábbi válogatott vízilabdázó

Vízilabda
2 órája

„Szabadság, szerelem, e2 kell nekem”

Népsport
2 órája
Ezek is érdekelhetik