Anglia: vécéülőkét lopott a Chelsea kölcsönadott játékosa

2007.01.19. 22:13
Címkék
Nyolcvan font rendbírság megfizetésére kötelezte az angol rendőrség Glen Johnsont, a Portsmouth labdarúgócsapatának védőjét, miután rajtakapták, hogy egy társával megpróbált ellopni egy vécéülőkét egy szaküzletből.

A Reuters brit sajtóértesülésekre hivatkozva azt írta: a Chelsea-től kölcsönszerződéssel a kikötővárosiaknál szereplő Johnson a B & Q nevű fűrdőszoba-felszerelési boltban a Millwall csatárának, Ben Maynek a segítségével kísérelte meg a lopást.

A rendőrségi szóvivő közölte: mindkét elkövetőnek megszabott pénzbírságot, pontosan 80 brit fontot (körülbelül 30 ezer forint) kellett megfizetnie.

Az ötszörös válogatott Glen Johnson a Chelsea első igazolása volt azt követően, hogy az orosz milliárdos, Roman Abramovics felvásárolta a londoni klubot 2003 júliusában. Annak idején hatmillió fontot fizettek érte a West Hamnek.
Legfrissebb hírek

A Pittsburgh elleni negyedik sikerével továbbjutott a Philadelphia az NHL-ben

Amerikai sportok
3 perce

Joggal dühöng az Arsenal? – „A VAR-nak ki sem kellett volna hívnia a játékvezetőt”

Bajnokok Ligája
6 perce

Gazdag Dániel remek távoli gólt szerzett, negyeddöntős a Columbus a US Open-kupában

Légiósok
33 perce

A jóslat: topcsatárok közé emelkedhet Kovács Bendegúz

Légiósok
1 órája

Ha a Füchse Berlinnel elbír, akkor bármire képes lehet a Veszprém

Kézilabda
1 órája

BL: Jogosan vonták vissza az Arsenal javára megítélt 11-est? Szavazzon!

Bajnokok Ligája
1 órája

Asztalitenisz vb: férficsapatunk közel volt a bravúrhoz, de 3:2-re kikapott Brazíliától

Egyéb egyéni
8 órája

Az 50 éves John Higgins is elődöntős a sznúker-vb-n

Egyéb egyéni
8 órája
Ezek is érdekelhetik