Az elnök biztos Lampard és Mourinho maradásában

Vágólapra másolva!
2007.02.20. 12:44
Bruce Buck klubelnök biztos abban, hogy a következő szezonban is Jose Mourinho lesz a Chelsea vezetőedzője, s Frank Lampard is marad a Stamford Bridge-en. A Kékek első számú sportvezetője erről a BBC-nek nyilatkozott, s azt is elmondta, hogy a csapatkapitány John Terryvel is tárgyalnak a szerződéshosszabbításról.
Hosszú távon is számítanak Lampardra és Terryre
Hosszú távon is számítanak Lampardra és Terryre
Hosszú távon is számítanak Lampardra és Terryre
Hosszú távon is számítanak Lampardra és Terryre

„Imádjuk Josét, nagyszerű munkát végez nálunk. Arról tájékoztatott bennünket, hogy nem tárgyal más klubokkal és mi hiszünk szavainak – jelentette ki Buck, majd hozzátette: Jelenleg is zajlanak a tárgyalások Frankkel és John Terryvek szerződésük meghosszabbításáról. Reméljük, hogy mindketten aláírják módosított kontraktusukat és még sokáig nálunk maradnak”.

Lampard esetében hetek óta zajlanak a találgatások, több sztárklub neve is felmerült lehetséges új munkaadóként. Állítólag az angol válogatott középpályás kihasználná a nemzetközi szövetség (FIFA átigazolási szabályzatának 17-es cikkelyét, amely szerint egy bizonyos „védett időszak” után a játékosok egyoldalúan dönthetnek a távozásról, ha megfizetik a klubjuknak a fizetésük alapján kiszámított kompenzációt.

Lampard jelenleg érvényes, öt évre szóló szerződésében a „védett időszak” három év, amely ezen a nyáron lejár, így elméletileg két évvel korábban távozhat, ha kártalanítja a Chelsea-t.

Jose Mourinho
Jose Mourinho
Néhány hete Mourinhóról is számos cikk jelent meg, s „visszaköszönt” az az állítás, hogy összerúgta a port Roman Abramovics tulajdonossal. Mostanában már nincs szó erről, ezt a klubelnök szavai is alátámaszthatják.

„Az elmúlt években számtalan beszélgetésre került sor a menedzser, az elnökség és a tulajdonos között, s mindig ugyanaz lett az álláspont, egységesen dolgozunk céljaink eléréért. Szerintem Mourinho az általa elvártnál és szükségesnek tartottnál is nagyobb támogatást élvez” – jegyezte meg a Chelsea elnöke.

Buck a BBC-nek leszögezte: reméli, sőt biztos is abban, hogy a következő évadban is Mourinho lesz a vezetőedző a Stamford Bridge-en.

Legfrissebb hírek

Benfica-igazgató: Az előző meccsen megmutattuk, hogy nincs számunkra lehetetlen; José Mourinho tömören reagált

Bajnokok Ligája
2026.01.30. 15:30

Guardiola régi riválisának, Mourinhónak üzent a BL-alapszakasz drámai lezárása után

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:29

Mourinho a labdaszedővel ünnepelte a Real-verést, Arbeloa magára vállalta a felelősséget

Bajnokok Ligája
2026.01.29. 09:01

Korábbi csapata lehet José Mourinho hóhéra

Bajnokok Ligája
2026.01.28. 07:05

A Real Madrid elnöke José Mourinhót akarja edzőnek – sajtóhír

Spanyol labdarúgás
2026.01.17. 13:51

Az a minimum, hogy McTominay nekem adta a mezét – Mourinho a Napoli-meccs után

Bajnokok Ligája
2025.12.11. 14:05

IFFHS: Guardiola Manchester Cityje 22 meccs óta őrzi hazai veretlenségét a BL-ben

Bajnokok Ligája
2025.11.06. 12:22

Mourinho nagy bölcsességet mondott a Chelsea-től elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2025.10.01. 09:10
Ezek is érdekelhetik