Priskin Tamásra nem volt ellenszere a Manchester-verőnek

2007.04.09. 16:06
Címkék
Hazai pályán kétgólos győzelmet aratott az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság 33. fordulójában a Watford csapata a Portsmouth ellen. A 4-2-es végeredménnyel zárult találkozón Priskin Tamás jó játéka mellett az első félidőben kiharcolt egy tizenegyest, majd a második játékrészben be is tal
A Watford megpróbálja bebizonyítani, hogy van élet a halál után. A sokak által biztos kiesőnek vélt angol csapat Priskin Tamás vezérletével 4-2–re megverte az UEFA-kupa indulásért küzdő Portsmouth csapatát.

Priskin Tamás végre klubcsapatában is betalált
Priskin Tamás végre klubcsapatában is betalált
archív
Priskin Tamás végre klubcsapatában is betalált
Egy formás akció végén Steven Kabba ívelte középre a labdát, amit Priskin Tamás passzolt az elvetődő James mellett a hosszú sarokba. (3-1)

A pillanat, ami után ismét magyar gólszerzőnek örülhetünk a sokak által a világ legjobb és legerősebb bajnokságának tartott Premiershipben.

Pedig nem indult ilyen jól a mérkőzés, mármint a Watford szemszögéből. Sajnos pont Priskin adta el a labdát a tizenhatodik percben, a hétvégén a Manchester ellen is betaláló Matthew Taylor pedig remek mozdulattal tekert a kapuba. (0-1)

Szerencsére a válogatottban egymás utáni öt mérkőzésen eredményes magyar csatárt nem törte össze hibája, és a mérkőzés hátralévő részében csapata vezéregyénisége tudott lenni.

A huszonnyolcadik percben jött el az első nagyjelenet ideje. Ekkor Priskin az alapvonalnál „fűzte be” a rárontó Traore- Sztefanovics duót, majd miután a büntetőterületen belülre ért akasztották. A jogosan megítélt 11-est Bouazza értékesítette. (1-1)

Már mindenki azt hihette, hogy döntetlennel vonulhatnak pihenőre a csapatok, ám alig egy perccel az első félidő vége előtt megszerezte a vezetést a Watford. James egy beívelést követően középre ütötte a labdát (ebben hathatós szerepe volt az őt zavaró Priskinnek), ahol érkezett Mahon, és valami irgalmatlan nagy gólt „ragasztott” a kapu bal fölső sarkába. (2-1)

Miután az ötvenegyedik percben Priskin is betalált, a továbbiakban nyugodtan futballozhatott a hazai csapat.

Az önfeledt játéknak meg is lett az eredménye: Bouazza addig húzogatott a 16-oson belül míg szembe került James-szel, az egykoron angol válogatott kapus pedig tehetetlen volt a támadó közeli lövésével szemben.

Nem egész tíz perccel a rendes játékidő vége előtt a csereként beállt Mvuemba ugyan még kozmetikázta az eredményt, de a hátralévő időben a Portsmouth egyenlíteni már nem tudott.

A Watford teljesen megérdemelten nyert, de félő, hogy későn indította meg a hajrát a bentmaradásért folytatott küzdelemben.

PREMIERSHIP

33. FORDULÓ:
Watford – Portsmouth 4-2 (2-1)
Vicarage Road Stadion, 18 119 néző, V.: L Mason
Watford: Foster – Carlisle (Doyley 90.), DeMerit, Mariappa, Stewart – Francis, Mahon (Bangura 84.), Bouazza (Chambers 90.), Kabba – Priskin, Smith
Portsmouth: James – Pamarot, Primus, Stefanovic, Taylor, Traore (Kranjcar 60.) – Davis (Mvuemba 79.), R. Hughes, O'Neil – Kanu, LuaLua (Douala 60.)
G.: Bouazza (28.-11esből, 73.), Mahon (45.), Priskin (51.) ill. Taylor (16.), Mvuemba (81.)
---- N ---- &
Legfrissebb hírek

Férfi vízilabda ob I: nyert a fővárosban a Kaposvár

Vízilabda
7 perce

Atlétika: milliókat és autót kapott a maraton új világrekordere

Atlétika
30 perce

Tour de Hongrie: egy korábbi Giro-győztes is indul a magyar körversenyen

Kerékpár
36 perce

Úszás: Pádár Nikolett Eb-szintet úszott 400 gyorson

Úszás
1 órája

Nyílt vízi úszó vk: két nyolcadik hely a magyarok legjobbja a szardíniai 10 kilométeres versenyen

Úszás
1 órája

PSK: a Honvéd legyőzte a Panathinaikoszt

Minden más foci
1 órája

Távozott a Seattle Krakentől az NHL történetének első női edzője

Jégkorong
1 órája

Kiderült, mennyi pénzt keres Infantino a FIFA elnökeként

Foci vb 2026
1 órája
Ezek is érdekelhetik