Championship: Geráék fél lábbal már a playoff döntőjében

2007.05.13. 18:30
Címkék
Az angol második vonalban a Premiershipbe való feljutásért még kiadó egy hely, az ezért zajló playoff elődöntőjének első mérkőzésén remek kiindulási alapot harcolt ki magának Gera Zoltán együttese, hiszen 3-2-re idegenben tudták felülmúlni a a Wolverhamptont. Ha továbbjutnak akkor a Derby–Southampton párosítás győztesével mérkőzhetnek majd Geráék, hogy eldőljön ki csatlakozik a már feljutott Birmingham, Sunderland pároshoz.
Gera Zoltán bízhat az első osztályú szereplésben
Gera Zoltán bízhat az első osztályú szereplésben
Gera Zoltán bízhat az első osztályú szereplésben
Gera Zoltán bízhat az első osztályú szereplésben

A találkozón Kevin Phillips juttatta előnyhöz a vendégeket a 25. percben, de a félidőben Craddock egyenlítő találata miatt döntetlennel pihenhettek a biminghamiek.

A második félidőben a nigériai légiós Olofinjana fordította meg az állást, de három perc múlva jött Kevin Phillips és újra „beköszönt”. Alig több, mint negyedórával a vége előtt aztán Diomansy Kamara harcolta ki a győzelmet a vendégeknek, akik fél lábbal már a döntőben érezhetik magukat az idegenbeli győzelem után.

ANGOL MÁSODOSZTÁLY, PLAYOFF-ELŐDÖNTŐ
Wolverhampton Wanderers–West Bromwich Albion 2-3 (Craddock 44., Olofinjana 52., ill. Phillips 25., 55., Kamara 73.)
Legfrissebb hírek

Technikai doppingszerek – Csinta Samu publicisztkája

Atlétika
4 órája

Szombati sportműsor: újabb lépést tehet az ETO FC a bajnoki cím felé; ETO KC–FTC női kézilabda MK-elődöntő

Minden más foci
4 órája

Asztalitenisz-vb: női válogatottunk drámai meccsen búcsúzott

Egyéb egyéni
5 órája

Több mint egy hónap után folytatódik az F1; Gruber ismét bevenné az Újpest kapuját

E-újság
5 órája

Rekordhosszúságú, őrjítő frém a sznúker-vb-n, Allen ledolgozta a hátrányát

Egyéb egyéni
5 órája

Férfi kosár Euroliga: másodszor is legyőzte a Hapoelt a Real Madrid

Kosárlabda
5 órája

Újabb pontokat gyűjtött, egyre közelebb a bennmaradáshoz a Leeds

Angol labdarúgás
5 órája

A helyzeteivel jobban gazdálkodó Mallorca fontos pontokat zsebelt be Gironában

Spanyol labdarúgás
5 órája
Ezek is érdekelhetik