Átrok Zalán: Először szereztem két gólt felnőtt játékosként egy meccsen

I. SZ.I. SZ.
2026.08.23. 12:58
null
Átrok Zalán (Fotó: Facebook/esseveelive)
Átrok Zalán, a belga élvonalbeli Zulte-Waregem magyar labdarúgója örül neki, hogy szombaton a Beveren elleni duplája győzelmet ért csapatának.

„Megérdemelt győzelmet arattunk, büszke vagyok a csapatra – idézi a sporza.be a 4–0-s győzelem során a csapata második és harmadik gólját szerző Átrok Zalánt. – Védekezésben és támadásban is fegyelmezett, erős játékot mutattunk. A duplám? Nagyon szép, örülök neki, először szereztem két gólt felnőtt játékosként egy meccsen.”

Átrokot a meccs legjobbjának is megválasztották.

Steve Colpaert edző a mérkőzés után a csapat védekezését emelte ki, mert a Beveren az előző fordulóban legyőzte az Anderlechtet, de most nem tudott gólt szerezni. „Támadásban is pontosnak kellett lennünk, és az első nagy lehetőségünket gólra is váltottuk, hatékonyak voltunk elöl és hátul is” – mondta Colpaert, aki leszögezte, hogy a három meccsen hét pontot szerző csapat számára a következő hetekben az a legfontosabb, hogy megtartsa jó formáját.

A következő két bajnokit az idényt két-két vereséggel kezdő Westerlo és Kortrijk ellen játssza Átrok Zalán együttese.

Légiósok
2026.08.22. 23:00

Légiósok: Átrok Zalán duplázott a belga bajnokságban; Csongvai Áron is betalált – videó

Tóth Rajmund bemutatkozott török csapatában.

 

Legfrissebb hírek

Gruber Zsombor megszerezte első gólját belga csapatában

Légiósok
2 órája

„Nem kerülhet lövőhelyzetbe Skribek Alen" – Várkonyi Bence az azeri rangadó előtt

Légiósok
12 órája

Csongvai Áron: Érzelmileg feltöltődtem a válogatottban

Légiósok
16 órája

Polonkai Noel 50 méterről lőtt gólt az olaszoknak, alapember az osztrák másodosztályban

Légiósok
2026.10.16. 16:49

Mocsi Attila dicsősége: száz meccs Rizében!

Légiósok
2026.10.16. 10:22

Kocsis Gergő a játékot és a sarki fény látványát is élvezi

Légiósok
2026.10.15. 11:36

Barcola mesterhármast jegyzett, magyar játékosai nélkül 6–3-ra nyert a Liverpool a BL-ben

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 20:38

Tóth Balázs: Pályafutásom egyik legjobb teljesítménye volt

Légiósok
2026.10.14. 14:49