Anglia: Arséne Wenger nem áll fel az Arsenal kispadjáról

2007.06.10. 14:18
Címkék
Arséne Wenger (képünkön), az Arsenal francia menedzsere vasárnap bejelentette, hogy kitölti menedzseri szerződését az Arsenalnál, azaz ha rajta múlik 2008 nyaráig mindenképpen az „ágyúsok” trénere marad.

”Edzői pályafutásom során soha sem bontottam fel idejekorán aszerződésem. Jövő nyáron lejár a megállapodásom, majd leülünk a vezetőkkel és megbeszéljük hogyan tovább” – árulta el a francia szakember.

David Dein alelnök távozásakor erősödtek fel azok a hangok, melyek szerint a jövőben nem Arséne Wenger irányítja a piros-fehéreket, ám a jelek szerint nem lesz változás.

”Ugyan ebben az évben semmit sem nyertünk és a bajnokságot is csupán a negyedik helyen zártuk, ellenére semmi okunk a pánikra. A csapat fiatal és fejlődőképes, a következő szeonban be is bizonyíthatja, hogy sokra hivatott” – tette hozzá Wenger.

A szakember azt is elárulta, hogy nem terveznek jelentősebb változást a játékos keretben, sőt, csak akkor érkezik új játékos, ha kivételes képességű futballista, valódi klasszis kerül a klub látóterébe.
Legfrissebb hírek

Liga 2: a Sepsi nyerte a feljutásra álló csapatok rangadóját

Minden más foci
24 perce

Strandkézilabda-vb: a kétszeres Európa-bajnok dánokkal is összekerült a magyar férfiválogatott

Kézilabda
41 perce

Szánthó Regő: Remek érzés kupagyőztesnek lenni!

Minden más foci
45 perce

Férfi kézilabda NB I: a Veszprém hét góllal nyert a Komló ellen

Kézilabda
47 perce

Borut Mackovsek: A Magdeburg megbüntetett a hibáinkért

Kézilabda
1 órája

Női kosár NB I: győzelmi kényszerben a DVTK

Kosárlabda
1 órája

Koltai Tamás: Az ETO játékosainak bízniuk kell nagyszerű futballjukban

Labdarúgó NB I
1 órája

„Legyőztük Románia bajnokát” – a csíki futball egyik legnagyobb sikerének tekintik az FCSB elleni diadalt

Minden más foci
1 órája
Ezek is érdekelhetik