Gera Zoltán csapata kikapott Halmosi Péter újonc együttesétől

2008.08.16. 18:18
Címkék
Bár vezetett, mégis vereséget szenvedett a Fulham az újonc Hull City otthonában, az angol bajnokság élvonalának (Premier League) nyitófordulójában. A 2–1-es végeredménnyel záruló találkozón Gera Zoltán végig a pályán volt a vendégeknél, míg a hazaiaknál Halmosi Péter a 60. percben állt be.
A Tottenham beragadt a rajtnál
Fotó: Reuters
A Tottenham beragadt a rajtnál
A Tottenham beragadt a rajtnál
Fotó: Reuters
A Tottenham beragadt a rajtnál


Már az első fordulóban egymásnak feszült az újonc Hull City és az előző szezonban majdnem kieső Fulham.

A liga „magyar rangadóján” csak a londoniak mestere, Roy Hodgson merte bevetni kezdőként magyar légiósát, Gera Zoltán tehát az első perctől a pályán volt, míg a hazaiaknál Halmosi Péter a padon kezdte a találkozót.

Gerának meg is voltak a lehetőségei a mérkőzésen. A 21. percben nagy helyzetben, ballal kissé eltörte a kabdát, de a 29. percben például csak sárga lapot érően tudta csak őt megállítani Sam Ricketts.

A 37. percben pedig egy életerős lövéssel jelentkezett a szemmel láthatóan még kissé „testidegenül” mozgó Gera.

A 60. percben aztán Halmosi is megérkezett a pályára a hazai együttesben.

A mérkőzés elején Ki-Hyeon Szol gyönyörű fejesével szerezte meg a vezetést a Fulham, amire még az első félidő közepén válaszolt a Hull. A 23. percben Geovanni tekert gyönyörű mozdulattal a jobb sarokba.

A második félidő végén pedig a csereként beálló Caleb Folan közelről passzolt a Fulham kapujába így történelme első élvonalbeli meccsét győzelemmel zárta a Hull.

A Boltonban (amely 3–1-re verte a Stoke Cityt) nem kapott szerepet a fiatal magyar kapus, Bogdán Ádám, a finn Jussi Jaaskelainen védett az újonc Stoke City elleni hazai bajnokin, a kispadon pedig az ománi Ali al-Habszi ücsörgött.

Az új szezonnak nekivágó nagy reményekkel nekivágó Tottenham a Middlesbrough otthonában szenvedett vereséget.

PREMIER LEAGUE

1. FORDULÓ
Bolton Wanderers–Stoke City 3–1 (Steinsson 34., Davies 41., Elmander 45., ill. Fuller 90.)
Everton–Blackburn Rovers 2–3 (Arteta 45., Yakubu 64., ill. Dunn 22., J. Santa Cruz 66., Ooijer 90.)
Hull City–Fulham 2–1 (Geovanni 23., Folan 82., ill. Szol 8.)
Middlesbrough–Tottenham Hotspur 2–1 (Wheater 71., Mido 86., ill. Huth 90. - öngól)
West Ham United–Wigan Athletic 2–1 (Ashton 3., 10., ill. Zaki 47.)
Legfrissebb hírek

Edzőt váltott Molnár Ádin csapata

Minden más foci
24 perce

Súlyosan megsérült a Kisvárda védője

Labdarúgó NB I
36 perce

Kiderült, miért nincs ott a Ferencváros keretében Botka Endre – videó

Labdarúgó NB I
1 órája

Blackburn: Tóth Balázsért nem érkezett írásos ajánlat, és nem amiatt maradt ki a keretből – NS-infó

Légiósok
1 órája

Gabriel Jesus három évre az FC Barcelonáé – hivatalos

Spanyol labdarúgás
1 órája

Öttusa: az Eb után a vb-t is megnyerte Kósa Nóra az U15-ösök között

Utánpótlássport
1 órája

Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Légiósok
1 órája

Napoli: kisebb szívműtét vár a hétvégén lecserélt McTominayre

Olasz labdarúgás
1 órája