Balogh Botond a Westerlo játékosa lett – hivatalos

Igaznak bizonyult lapunk értesülése, a KVC Westerlo Balogh Botond személyében új középhátvéddel erősítette meg keretét – jelentette be a belga klub hivatalos honlapján. A 24 éves magyar védő a Parmától érkezik, és négyéves szerződést kötött a sárga-kékekkel, akik három vereséggel és egy döntetlennel kezdték a bajnokság új idényét.
A Westerlo közleményben felidézte, hogy Balogh az MTK akadémiáján kezdte pályafutását, majd 2019-ben Olaszországba igazolt, és csatlakozott a Parmához. Az olasz klub színeiben összesen 73 mérkőzésen lépett pályára, ebből 32 alkalommal a Serie A-ban. Az előző idényt kölcsönben a török élvonalbeli Kocaelispor együttesénél töltötte.
Balogh Botond a magyar válogatottban eddig nyolcszor lépett pályára.

Balogh Botond a Westerlo játékosa lehet – NS-infó

Baráth Péter: Most érzem magam a legjobb formában






