MU: újra Ronaldo Madridba igazolásáról cikkez az angol sajtó

2009.04.04. 18:19
Címkék
Úgy tűnik, hogy folytatódik a Cristiano Ronaldo Real Madridba igazolásáról szóló szappanopera. Legalábbis angol értesülések szerint a Manchester United sztárja 75 millió font ellenében a „királyi gárdához” igazol a nyáron.
A „bombát” a The Guardian robbantotta, és a hír hamar elterjedt a nemzetközi sajtóban, többek között a spanyol internetes újságok is a neves angol lapra hivatkozva tették közzé a hírt.Igaz, azt alapul véve, hogy az információk szerint Ronaldo ügynökei már Spanyolországban tárgyalnak a Real Madrid képviselőivel, meglepő, hogy a spanyolországi lapok semmit sem tudnak erről, és angol forrásból tájékozódnak az ügyben.A történet egyébként nem csak ezen a ponton sántít: a The Guardian ugyanis nem nevez meg forrást, csupán annyit állít, hogy egy jól értesült informátortól kapta a hírt.Ráadásul az sem derül ki, honnan veszik, hogy a Real Madrid éppen 75 millió fontot fizet majd a Manchester Unitednak a portugál klasszisért.Azt pedig talán nem is érdemes megemlíteni, hogy Ronaldo ügynökeit megbüntetnék, ha kiderülne, hogy szabályellenesen, a Manchester United engedélye nélkül tárgyalnak a Real Madriddal.
Legfrissebb hírek

A magyar férfi röplabda-válogatott 15 fős kerettel készül a nyári tornákra

Röplabda
8 perce

Először lesz külföldi szövetségi kapitánya Ukrajnának

Minden más foci
21 perce

Videó: hatalmas ünnepléssel gratuláltak csapattársai a vb-meghívót kapó Stopirának

Foci vb 2026
23 perce

Kongói DK: nincs különösebb meglepetés a vb-keretben

Foci vb 2026
40 perce

Majoross: Magunkkal kell törődnünk

Jégkorong
58 perce

Heti légiósprogram: zárulnak az őszi-tavaszi bajnokságok

Légiósok
1 órája

Udvardy és Bondár is nyolcaddöntős Rabatban

Tenisz
1 órája

Esküvő és győzelem – immár feleségként nyert a Cerbona Félmaratonon

Csupasport
1 órája
Ezek is érdekelhetik