Anglia: Szélesi 90 perce a Wolves-ban, Tímárék „remije” Lászlóék ellen

2009.07.30. 09:39
Címkék
Volt kire figyelnünk szerda este, több magyar érdekeltségű együttes is játszott felkészülési mérkőzést.
Ahogy a Nemzeti Sport Online korábban megírta, a Wolverhampton Wanderers a napokban teszteli a legutóbb a francia másodosztályú Strasbourg-ban futballozó, ám jelenleg csapat nélküli Szélesi Zoltánt.

Szerda este a magyar válogatott védő megkapta a lehetőséget, kilencven percig pályán volt a Premier League-es csapat ma esti, Crewe Alexandra elleni felkészülési mérkőzésén.

A magyar védőt a kezdőcsapatba állította Mick McCarthy menedzser, míg a másik próbajátékost, a Wexfordtól érkező Jimmy Keohanét a kispadra ültette. Szélesi jobbhátvédként játszott, a Wolves 1–0-ra megnyerte a mérkőzést.

Tímár Krisztián csapata, az angol másodosztályban szereplő Plymouth Argyle hazai pályán játszott felkészülési meccset László Csaba gárdájával, a skót élvonalban szereplő Heartsszal.

A hazaiaknál Tímár végig a pályán volt, a vendégeknél Balogh János a második félidőben kapott lehetőséget. A plymouth-i védő egyébként a kispadon kezdte volna a meccset, ám a bemelegítésnél meghúzódott Chris Barker vádlija, így a magyar védő ugrott be a helyére.

A szintén másodosztályú Newcastle United a Leeds Uniteddel játszott hazai pályán felkészülési meccset, a 0–0-s döntetlennel zárult meccsre nem nevezték Kádár Tamást.

A Kettering Townt idegenben 2–0-ra legyőző QPR-ban a hosszú sérülése után a munkát a felkészülési időszak elején elkezdő Buzsáky Ákos még nem játszott.

Az olasz másodosztályú Sassuolo az élvonalbeli Bolognával meccselt, Filkor Attila a 21. percben állt be csereként a Serie B-s együttesbe, amely 2–1-es vereséget szenvedett.
Legfrissebb hírek

Az FTC simán megnyerte a női vízilabda ob I döntőjének első meccsét

Vízilabda
23 perce

Robbie Keane és Szerhij Rebrov is jelölt a Slovan Bratislava kispadjára

Minden más foci
32 perce

Vb 2026: „Sokkolt és lesújtott a döntés” – nagy kimaradók az angol válogatottnál

Foci vb 2026
33 perce

Vitorlázás: egy futamot sem tudtak rendezni csütörtökön az ILCA Eb-n

Egyéb egyéni
36 perce

Vb 2026: három újonc került be a csehek szűkítés előtt álló keretébe

Foci vb 2026
46 perce

A BVSC nyerte az első meccset a férfi vízilabda ob I bronzcsatájában

Vízilabda
56 perce

Budapest Youth Cup: az Inter, a Lazio vagy a Genk is a mezőnyben

Minden más foci
58 perce

Chema Rodríguez: Egyre inkább magyarnak érzem magam, maradni szeretnék

Kézilabda
1 órája
Ezek is érdekelhetik