Chelsea: Frank Lampard 37-38 éves koráig játszana

2009.08.09. 07:20
Címkék
Frank Lampard, a Chelsea 31 esztendős labdarúgója egy lapinterjúban elárulta: 37-38 éves koráig szeretne futballozni, azután pedig szívesen lenne valamikor vezetőedző jelenlegi klubjában.
„Valójában sohasem jelöltem ki egy végső dátumot, de az biztos, hogy a jelenlegi szerződésem lejárta után is játszanék még – idézte szombaton a Times a válogatott középpályást, akit érvényben lévő megállapodása még négy évig köti a londoni egylethez. – Nem látom, hogy céltudatos edzéssel, megfelelő étkezéssel miért ne futballozhatnék akár 37-38 éves koromban is. Ez egy középpályás esetében kivitelezhető” – tette hozzá. Lampard a tizennegyedik szezonját kezdi meg a legmagasabb szinten, ugyanakkor már a későbbiekre is gondol; amint azt jelezte, csapattársával, John Terryvel együtt fog edzői képesítést szerezni. „Néhány éve ez még nem érdekelt, de azok után, hogy sok remek szakemberrel dolgoztam együtt, és láttam, amint fiatal játékosok pályafutását indítják el, most már magam is szeretném kipróbálni az edzősködést. Beszéltem erről Johnnal, és úgy döntöttünk, hogy együtt vizsgázunk le. Arról álmodom, hogy egy napon a Chelsea menedzsere leszek. Ez valóban egy álom, nagyon szorosan kötődöm ugyanis a klubhoz. Persze lehet, hogy John megelőz.”
Legfrissebb hírek

Bunting nyerte meg a darts PL alapszakaszának utolsó állomását

Egyéb egyéni
6 órája

Borbély Balázs: Szavakkal szinte leírhatatlan, milyen megtisztelő bajnoknak lenni az ETO-val; Szűcs Tamás: Sergio Navarro volt a legjobb edzőm

E-újság
6 órája

Jelen- és jövőkép – Csinta Samu publicisztikája

Minden más foci
6 órája

Pénteki sportműsor: a németekkel játszunk a jégkorong-vb-n

Minden más foci
6 órája

Rekord: 274-en mászták meg a Mount Everestet egy nap alatt

Egyéb egyéni
7 órája

Bundesliga: hiába a Wolfsburg-fölény, nem esett gól az osztályozó első meccsén

Német labdarúgás
7 órája

Lőw Zsolt a BL-döntőről: 51:49 arányban a Paris Saint-Germaint tartom esélyesebbnek

Bajnokok Ligája
7 órája

Ciprus ellen győzött férfi röplabda-válogatottunk Fonyódon

Röplabda
8 órája
Ezek is érdekelhetik