Liverpool: a „vörösök” csak a pénzügyi válság után építkeznek

2009.09.05. 08:49
Címkék
Csak a pénzügyi válság elmúltával kezdik el építeni a Liverpool labdarúgócsapatának új stadionját.

„A kivitelezés azután indul el, hogy a nemzetközi pénzügyi piacok ismét egyensúlyban lesznek” – közölte pénteken Christian Purslow klubigazgató.

A korábbi tervek szerint jövőre már az átadásnak kellett volna megtörténnie a Stanley Parkban, de a módosítás nyomán elképzelhető, hogy 2010-ben még el sem kezdődik a mintegy 500 millió eurós beruházás, amelynek egyik eleme lenne csupán a korábban 60 ezresre tervezett, újabban 70 ezresnél is nagyobbra álmodott aréna.

A Liverpool – a Debrecen csoportellenfele a BL-ben – jelenleg az Anfield Roadon játssza hazai mérkőzéseit, rendre telt ház, 45 ezer néző előtt.

MTI

Legfrissebb hírek

Osztályzataink alapján az idény legjobbja: Szappanos Péter; Warren Zaire-Emery: Motiváltan futballozunk Budapesten!

E-újság
52 perce

Russell megállította Antonellit Montrealban – a Mercedesé az első sor a sprintidőmérőn

F1
1 órája

Negyeddöntőben a finnek, továbbra is pont nélkül a brit válogatott a jégkorong-vb-n

Jégkorong
1 órája

Planéta Szimonetta két gólt lőtt pályafutása utolsó meccsén

Kézilabda
1 órája

Egy csapat van csak nyugaton – Mohay Gábor publicisztikája

Labdarúgó NB I
1 órája

Az Olympiakosz kiejtette a címvédőt a férfi kosárlabda Euroligában

Kosárlabda
1 órája

Története során először Francia Kupa-győztes a Lens

Francia labdarúgás
1 órája

Serie A: öngól a hajrában, döntetlennel zárta az idényt az Atalanta

Olasz labdarúgás
1 órája
Ezek is érdekelhetik