Anglia: az FA hivatalosan is vádolja Alex Fergusont

2009.10.19. 13:35
null
Komolyra fordult az ügy, pedig Ferguson és Wiley nem mindig volt haragban (fotó: Action images - archív
Címkék
Amint arról korábban beszámoltunk, az angol Labdarúgó-szövetség (FA) korábban hivatalos vizsgálatot indított Sir Alex Ferguson, a Manchester United menedzsere ellen, amiért kritikával illette Alan Wiley játékvezetőt a Sunderland (2–2) elleni bajnoki után. Az ügy legújabb fejleményeként hétfőtől az FA immár hivatalosan is vádolja a „vörös ördögök” szakvezetőjét, akinek november 3-ig van lehetősége hivatalosan is reagálni.

Sir Alex Ferguson korábban azt nyilatkozta, azért bírálta Alan Wiley játékvezető erőnlétét a Sunderland elleni bajnoki után, mert feszült volt csapata teljesítménye miatt. A Manchester United menedzsere már levélben bocsánatot kért, amit többen őszintétlennek tartottak. A napokban azt mondta, szeretne személyesen is beszélni a bíróval.

Mint ismeretes, Ferguson még a Sunderland elleni meccs után tett megjegyzést az egyik nyilatkozatában a rutinos bíró erőnlétére, mondván: képtelen volt felvenni a meccs iramát, és többször pihenőre volt szüksége.

Legfrissebb hírek

„Leszorítottak” – Antonelli sportszerűtlennek érezte Russellt

F1
1 perce

Szerződést hosszabbított a Honvéd csapatkapitánya

Labdarúgó NB I
3 perce

A végére kiütötte a Lyont, negyedszer nyerte meg a női Bajnokok Ligáját a Barcelona

Bajnokok Ligája
7 perce

Milák és Márton is győzött a Mare Nostrumon

Úszás
16 perce

Gyász: elhunyt az ETO 1963-as bajnokcsapatának labdarúgója

Labdarúgó NB I
21 perce

Karate Eb: magyar ezüst és bronz a parakaratésoknál

Egyéb egyéni
22 perce

Birkózás: Koleszár Ármin bronzérmes az U15-ös Eb-n

Utánpótlássport
25 perce

Gigászi pech Csehországban, három (!) öngóllal esett ki az élvonalból a Dukla Praha

Minden más foci
32 perce
Ezek is érdekelhetik