Nem kellett volna megadni Haaland gólját a Manchester United ellen? Megszólalt a játékvezetői testület

2026.09.14. 10:21
null
Fotó: Getty Images
A játékvezetői testület hivatalos álláspontja szerint a VAR-vizsgálat után ki kellett volna hívni a mérkőzés játékvezetőjét, hogy felülvizsgálja Erling Haaland győztes gólját az angol labdarúgó-bajnokság vasárnapi manchesteri derbijén. Mindeközben a Manchester United két legendás játékosa, Peter Schmeichel és Gary Neville is elmondta a véleményét a történtekről.

A Manchester City norvég támadója az 59. percben a balról érkező beadás után lőtt bevetődve a kapuba, a játékvezető elsőre les miatt nem adta meg a gólt. A találatot vizsgáló VAR azonban megállapította, hogy a csatár nem volt lesen, ellentétben csapattársával, a középen érkező Enzo Fernándezzel, utóbbi azonban nem érte el a labdát.

A játékvezető így gólt ítélt, ugyanakkor a hétfőn kiadott közlemény szerint rosszul döntött, mivel Fernández ugyancsak megpróbált játékba avatkozni, ez pedig ilyenkor hatással van az ellenfél mozgására. Mint fogalmaztak: a vizsgálat után ki kellett volna hívni a játékvezetőt, hogy felülvizsgálja az esetet, és valamennyire szubjektív döntést hozzon. Azt ugyanakkor nem állították, hogy a gólt egyértelműen érvényteleníteni kellett volna. 

Teljesen értetlenül állt a döntés előtt Peter Schmeichel, a Manchester United legendás kapusa is: „Bárcsak eltörölhetnénk a VAR-t. Mostanra ott már ott tartunk, hogy a VAR és a játékvezetők a futball legfontosabb szereplői, pedig csak elszívják az energiát a játékból. Amikor gólt szerzel, már nem is ünnepelhetsz...” – mutatott rá Schmeichel az ESPN összefoglalója szerint.

A korábbi kiváló kapus szavai szerint a videobíró csak bosszúságot okoz, beavatkozik a futballba, és egyáltalán nem tette jobbá a sportágat.

Hasonló véleményen volt a United másik legendás alakja, Gary Neville is: „Szerintem később el fogják ismerni, hogy hibáztak” – fogalmazott.

Mint ismert, a 23. perctől tíz emberrel futballozó City a vitatott Haaland-góllal diadalmaskodott az Old Traffordban a Manchester United vendégeként, így négy forduló után is százszázalékos a Premier League-ben.

ANGOL PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
MANCHESTER UNITED–MANCHESTER CITY 0–1 (0–0)
Manchester, Old Trafford, 74 161 néző. Vezette: M. Oliver
MAN. UNITED: S. Lammens – Dalot, Maguire, Li. Martínez, Dorgu – Tielemans (Sesko, 68.), Mainoo – Mbeumo, Bruno Fernandes, Rashford (Zirkzee, 83.) – Cunha. Menedzser: Michael Carrick
MAN. CITY: Donnarumma – M. Nunes, R. Días, Guéhi, Gvardiol – E. Fernández (O'Reilly, 82.), E. Anderson – Foden, Cherki (Ndiaye, a szünetben), Semenyo – Haaland. Menedzser: Enzo Maresca
Gólszerző: Haaland (60.)
Kiállítva: Foden (23.)

 

 

Legfrissebb hírek

Liam Delap duplázott, a Forest végig vezetve tört borsot a City orra alá

Angol labdarúgás
5 órája

A kinevezés, amely mindent megváltoztatott a Manchester Unitednél

Népsport
2026.11.06. 10:31

„Amit tettél, az örökké visszhangozni fog” – így búcsúztak Cristiano Ronaldótól

Minden más foci
2026.11.05. 13:35

Bejelentkezés Athénból és Isztambulból; vendégünk BL-sztárok frizuráját értékelte – ilyen volt a szerdai BL-nap felvezetése

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 18:50

Hét perc történelem: a PSG új távlatokat nyit a Bajnokok Ligájában – statisztikák

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 11:22

BL: Senki állását nem kell megmentenünk – Bruno Fernandes

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 09:30

A megismételt büntetőből szépítő United kétgólos hátrányból fordított a Roma ellen

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 22:55

Az NS kérdéseire Kabát és Torghelle is válaszolt; bejelentkezés a Fener–Liverpool helyszínéről – ilyen volt a keddi BL-felvezetés

Bajnokok Ligája
2026.11.03. 18:50