Premier League: megvált menedzserétől a sereghajtó Portsmouth

2009.11.24. 19:37
Címkék
A Stoke City elleni idegenbeli vereség volt az utolsó csepp a pohárban, az angol labdarúgó-élvonalban szereplő Portsmouth vezetősége megvált az együttes menedzserétől, Paul Harttól.

A dél-angliai gárda 13 forduló alatt mindössze két győzelmet aratott, és 7 pontjával a tabella utolsó helyén áll. A dél-angliai gárda 13 forduló alatt mindössze két győzelmet aratott, és 7 pontjával a tabella utolsó helyén áll.

Az 56 éves Hart az első szakember, akinek fel kell állnia csapata kispadjáról a Premier League jelenleg futó szezonjában.

„Klubunk rossz anyagi helyzete miatt Paul nehéz körülmények között dolgozott, de megítélésünk szerint így is több pontot kellett volna eddig szereznünk. Úgy gondoljuk, együttesünk élére új embert kell kinevezni, hogy bent tudjunk maradni az első osztályban" – nyilatkozta Peter Storrie, a klub ügyvezetője.

A Portsmoutht az első csapatnál edzőként tevékenykedő Paul Groves és Ian Woan irányítja, amíg megtalálják Hart utódját.

Legfrissebb hírek

BL- és El-selejtezők: az ETO a Klaksvíkkal, a Fradi a Zsolnával is találkozhat

Bajnokok Ligája
42 perce

„Bennem van szégyenérzet, ha kihagyok egy helyzetet” – Varga Barnabás a hibák utáni kettőzött erőről

Légiósok
1 órája

Pécs-Baranya FC; Testvérharc okozta az első pécsi proficsapat vesztét – elfeledett élvonalbeli futballklubok, 8. rész

Képes Sport
1 órája

Ritmikus gimnasztika: az oroszok saját zászlójukat használhatják az Eb-n

Torna
1 órája

Vb 2026: az Egyesült Államok helyett Mexikóban edzenek az irániak

Foci vb 2026
2 órája

Szerb játékos búcsúztatta Marozsánt a Roland Garros első fordulójában

Tenisz
2 órája

A mieink inkább az Egyesült Államokra figyelnek, mint a britekre a jégkorong-vb-n

Jégkorong
2 órája

Baráth György: A bennmaradás a műtött szívemnek igazi gyógyír

Minden más foci
2 órája
Ezek is érdekelhetik