Sunderland: az idény elején sérülten játszó Fülöp bizonyítani akar

2009.11.18. 13:29
Címkék
Fülöp Márton, a Sunderland labdarúgócsapatának magyar válogatott kapusa klubja hivatalos honlapjának elmondta, nehéz időszak volt számára a 2009–2010-es idény eleje, amikor sérülten kellett játszania, de most bizonyítana a kartörést szenvedő Craig Gordon helyén.

„Már egy ideje felépültem a sérülésemből, és jól érzem magam. Hat hétig harcképtelen voltam, de már ugyanolyan keményen dolgozom, mint korábban. Az idény elején sérülten játszottam, és injekciókat kaptam, ám ez nem tartható a végtelenségig" – mondta Fülöp Márton a Sunderland hivatalos honlapjának.

„Nehéz volt, mivel Craiggel sérülések miatt váltottuk egymást ebben a szezonban. Karsérülése van, ami nem éppen kedvező egy kapus számára. Most itt a lehetőség számomra, és szeretnék élni vele. Remélem, ismét bizonyíthatok" – tette hozzá a magyar válogatott kapusa.

Legfrissebb hírek

OLVASHATÓ A Cavs sem tudta lelassítani a Knickset; a keretmélység jelenti a különbséget az OKC–Spurs párharcban

Amerikai sportok
1 perce

Vívás: nem jutott 16 közé a férfi párbajtőrcsapat a berni vk-viadalon

Egyéb egyéni
10 perce

Keresztes Krisztián tovább élné az álmait Skóciában

Légiósok
29 perce

Kovács Mária: A gyerekek a leginkább formálhatók

Utánpótlássport
35 perce

Guzi Blanka: Aki olimpiai érmet akar, szoknia kell az esélyességet

Egyéb egyéni
1 órája

Hivatalos: Kálnoki Kis Attila az új sportért felelős államtitkár

Egyéb egyéni
1 órája

„Meglátjuk, lesz-e lehetőségünk megtartani”– Szalai Attila jövőjéről beszélt edzője

Légiósok
1 órája

Markgráf Ákos: Az akaraterő legalább olyan fontos, mint a tehetség

Magyar válogatott
2 órája
Ezek is érdekelhetik