Ancelotti kész pihenőt adni Terrynek

2010.02.03. 10:16
null
Carlo Ancelotti (balra) kész pihenőt adni Terrynek
Carlo Ancelotti, az angol labdarúgó-bajnokságban szereplő Chelsea menedzsere elmondta, hogy továbbra is bízik csapatkapitányában, de ha a botrányba keveredett John Terrynek szüksége van pihenőre, akkor a klub megadja neki.

Mint arról korábban beszámoltunk, Terry csapatkapitányi posztja veszélybe került az angol válogatottnál, mert kiderült, hogy viszonya volt korábbi klubtársa, Wayne Bridge barátnőjével.

Az Angol Labdarúgó-szövetség szerint egyedül Fabio Capello dönthet arról, hogy Terry maradhat-e az angol válogatott csapatkapitánya. A játékos már tárgyalt Franco Baldinivel, a szövetségi kapitány jobbkezével, aki Bridge-dzset is meghallgatja az üggyel kapcsolatban. A térdműtétéből Svájcban lábadozó Capello pedig a hétvégén foglalkozik a kérdéssel.

Közben Carlo Ancelottit is kérdezték a Terry-ügyről, a szakember kiállt a hátvéd mellett:

„Ő a Chelsea csapatkapitánya is, a társai töretlenül bíznak benne. Nem akarok a magánéletével foglalkozni, én az edzője vagyok, így csak az érdekel, hogy elvégzi-e a munkáját. Szerintem fantasztikus a hozzáállása. Ha szüksége van egy kis pihenőre, akkor adok neki. Ha nem igényli ezt, akkor játszani fog a Cardiff ellen. A légkör egyáltalán nem változott meg a csapaton belül" – nyilatkozta az olasz menedzser a tegnapi, Hull City elleni bajnoki döntetlen után.

Joe Cole, aki sokáig sérüléssel bajlódott a szezonban, most úgy érzi, hogy végre visszanyerte korábbi erőnlétét, és a csapat formájával is elégedett:

„Erősebbnek érzem magam, benne vagyok a gólokban, sokat vártam rá, hogy visszatérhessek. Az élen állunk a bajnokságban, mindig hálás feladat egy ilyen csapatban szerepelni. Mérkőzésről mérkőzésre fejlődöm, már alig várom, hogy ismét a pályán lehessek" – mondta Cole a Chelsea TV-nek.  

xml_url=http://tudositas.nso.hu/tablebox.php?t=lab,pl,2009/24,,f&xml|
nso_dms_cikkbe
nso_dms_cikkbe
mceBlockPasteEnd

 

Legfrissebb hírek

Bernardo Silva az idény végén távozik a Manchester Citytől

Angol labdarúgás
19 órája

Távozik a Newcastle-től a kétszeres Eb-ezüstérmes védő – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.04.04. 13:19

Újra csapattársaival edzhet a liverpooli Alexander Isak

Angol labdarúgás
2026.04.02. 09:09

Az angol labdarúgás történetének legnagyobb veszteségét jelentette be a Chelsea

Angol labdarúgás
2026.04.01. 17:50

Ki pótolhatja idén nyártól Mohamed Szalahot Liverpoolban?

Angol labdarúgás
2026.03.30. 08:43

Premier League: az infláció mértékével emeli jegyárait a Liverpool

Angol labdarúgás
2026.03.26. 12:05

A Bild szerint Xabi Alonso készen áll, nyártól ő irányíthatja a Liverpoolt

Angol labdarúgás
2026.03.25. 20:41

Rivaldo: Hiszek a brazil válogatottban

Foci vb 2026
2026.03.25. 12:34
Ezek is érdekelhetik