Labdarúgás: Beckham akár 150 millió eurót is "kereshet" sérülésével

MTI MTIMTI MTI
2010.03.25. 15:26
null
Az utolsó Beckham-táncok egyike az Old Traffordon BL-meccsen (Fotó: Action Images)
Akár 150 millió eurót (39.75 milliárd forintot) is kaphat súlyos sérülése miatt David Beckham, az AC Milan angol válogatott futballistája.

Ez azért lehetséges, mert a 34 éves középpályásnak olyan speciális biztosítása van, amely sérülés esetén például a kieső reklámbevételeket is fedezi. Erről egy biztosítási szaklap számolt be.

„A legnagyobb játékosoknak már nem csak a lábára kötnek biztosítást" – nyilatkozta Olivier Matos, az egyik francia cég sportszervezője.

A Los Angeles Galaxytól kölcsönvett sztár március 14-én a Chievo elleni találkozón szenvedett Achilles-ín-szakadást, majd Turkuban operálta meg a finn specialista, Sakari Orava. Az orvos szerint Beckham nagyjából négy hónap múlva kezdhet el futni, azt követően pedig legalább két hónap, mire ismét játszhat.

Beckham éves keresete – a reklámbevételeket is figyelembe véve – több mint 30 millió euró.

A középpályással kapcsolatos csütörtöki hír még, hogy Beckham minden valószínűség szerint elutazik az angol labdarúgó-válogatottal a dél-afrikai világbajnokságra. Bár a pályán Achilles-ín sérülése miatt nem tud segíteni övéinek, azért sportdiplomáciai jelentősége nem elhanyagolható. Beckham dél-afrikai látogatása során a 2018-as angol világbajnoki pályázatot népszerűsíti, annak elnyeréséért kampányol.

A dél-afrikai szervezőbizottság elnöke, Danny Jordaan pedig elmondta, szeretné, ha David Beckham szerepet vállalna a megnyitóünnepségen.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
16 órája

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04

Labdarúgás: vereség Albániától

Utánpótlássport
2026.10.28. 15:40

Labdarúgás: döntetlen után győzelem az U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.26. 21:16