Manchester United: Scholes még nem tudja, mikor vonul vissza

2010.07.14. 13:43
Paul Scholes, a Manchester United 35 éves középpályása a következő szezonban még mindenképp a „vörös ördögöket" erősíti, de elképzelhető, hogy nem a 2010–2011-es idény lesz az utolsó a vörös hajú klasszis számára.

„Nem tudom, hogy ez lesz-e az utolsó szezonom játékosként" – vallotta be Paul Scholes a Manchester United hivatalos honlapjának.

„Olvastam valahol, hogy a mostani lesz az utolsó idényem, de ha fizikailag megfelelő állapotban leszek, és képes leszek elvégezni azt, amit a menedzser kér tőlem, akkor majd meglátjuk az idény végén, hogyan tovább. Remélem, a következő szezonom is jól sikerül" – reménykedett a 35 éves középpályás.

Scholes rutinjával nagy segítségére volt Sir Alex Ferguson együttesének az elmúlt idényben, sőt, Fabio Capello, az angol válogatott szövetségi kapitánya szerette volna rávenni arra, hogy térjen vissza a nemzeti csapatba – igaz, az olasz szakember nem járt sikerrel.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
18 órája

Nincs változás, a klubelnök szerint ártatlan a Manchester City

Angol labdarúgás
21 órája

Visszatérő sportigazgatót neveztek ki a Liverpoolnál

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:44

A 115-ből 114 vádpontban bűnösnek találták a Manchester Cityt – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.09.25. 17:00

Infantino-terv: átfogó FIFA-reformot sürget a négy legnagyobb futballbajnokság

Minden más foci
2026.09.25. 14:46

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
2026.09.25. 08:58

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
2026.09.24. 19:50

Megvásárolhatják az Old Trafford gyepdarabjait a Manchester United szurkolói

Angol labdarúgás
2026.09.24. 15:28