James Milner is a Manchester Cityé

Vágólapra másolva!
2010.08.18. 18:50
A Manchester City a klub hivatalos oldalán jelentette be, hogy véglegesítette James Milner átigazolását az Aston Villától.

James Milner is kékbe öltözik

A „kékek” honlapja arról ír, hogy a játékos tegnap volt orvosi vizsgálaton, ma pedig kézjegyével látta el a véglegesített szerződést, amelynek értelmében öt éven át lesz a Manchester City labdarúgója.

Milner csütörtökön még biztosan nem lép pályára Temesváron a csapat Európa-liga-selejtezőjén, de hétfőn már ott lehet a Liverpool elleni bajnokin.
James Milner is kékbe öltözik
James Milner is kékbe öltözik

A „kékek” honlapja arról ír, hogy a játékos tegnap volt orvosi vizsgálaton, ma pedig kézjegyével látta el a véglegesített szerződést, amelynek értelmében öt éven át lesz a Manchester City labdarúgója.

Milner csütörtökön még biztosan nem lép pályára Temesváron a csapat Európa-liga-selejtezőjén, de hétfőn már ott lehet a Liverpool elleni bajnokin.

A Citynél Milner érkezésével együtt ugyanakkor bejelentették, hogy a klubnál a 2008–2009-es szezon legjobbjának választott Stephen Ireland az Aston Villához szerződik.

Milner átigazolása angol sajtóforrások szerint 24 millió fontba kerül a Citynek, amelyből viszont csak 16 milliót fizetnek ki a „kékek", a maradék összeg, azaz a nyolcmillió font Ireland értéke.

„Kitűnő játékos, aki több poszton is képes játszani. Ez nagyon fontos a csapat szempontjából, ezért vártam az érkezését. Nagyon erős keretünk van, és ez egy fontos átigazolás volt számunkra” – nyilatkozta a klub hivatalos honlapjának Roberto Mancini.

MANCHESTER CITY – JÖTTEK-MENTEK
Érkezett: Jo (Galatasaray, kv.), Felipe Caicedo (FC Málaga, kv.), Jérome Boateng (Hamburg, 12.500.000), David Silva (Valencia, 28.750.000), Yaya Touré (Barcelona, 30.000.000), Alekszandar Kolarov (Lazio, 22.700.000), Robinho (Santos, kv.), Mario Balotelli (Inter, 29.500.000), James Milner (Aston Villa, 31.500.000)
Távozott: Martin Petrov (Bolton, i.), Benjani (szl.), Sylvinho (szl.), Paul Marshall (Walsall, i.), Valeri Bozsinov (Parma, 6.000.000), Javier Garrido (Lazio, 2.500.000), David Ball (Swindon, k.), Gunnar Nielsen (Tranmere, kv.), Adam Clayton (Leeds United, k.), Nedum Onuoha (Sundeland, k.) Kieran Trippier (Barnsley, k.), Andrew Tutte (Rochdale, k.), Stephen Ireland (Aston Villa, 9.600.000)
* Az összegek euróban értendők.
Legfrissebb hírek

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
18 órája

Háromból három: szárnyal Michael Carrickkel az MU, a Fulhamet is legyőzte Sesko 94. perces góljával

Angol labdarúgás
2026.02.01. 17:06

Tammy Abraham visszatér Birminghambe

Angol labdarúgás
2026.01.27. 19:36

Labdarúgás: három gól a fiataloktól az NB I 19. fordulójában

Utánpótlássport
2026.01.27. 09:04

A Chelsea, az Aston Villa és a Nottingham is idegenben nyert a PL-ben

Angol labdarúgás
2026.01.25. 17:09

„A magyar futball történetében nem sok olyan példa van, mint Szoboszlai Dominiké” – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.24. 07:17

Marco Rossi: Ha az MLSZ úgy ítéli meg, hogy a kudarc okot ad a felmentésemre, elfogadtam volna – VIDEÓ

Magyar válogatott
2026.01.23. 09:53

Már nem veretlen a Betis az El-ben, a Ferencváros négy üldözője is pontokat veszített

Európa-liga
2026.01.22. 21:02
Ezek is érdekelhetik