Bogdán sem tudta megállítani az Arsenalt

2010.09.11. 18:11
null
Bogdán jól játszott, de négy gólt így is szerzett az Arsenal (Fotó: Reuters)
Az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokság (Premier League) 4. fordulójában tovább menetel a címvédő Chelsea: a „kékek” 3–1-re verték meg a West Ham Unitedet. A másik londoni nagyágyú, az Arsenal szintén begyűjtötte a három pontot: Arsene Wenger együttese a Bogdán Ádámmal a kapuban felálló Boltont győzte le 4–1-re. Botlott a Manchester City.

Rossz hír a riválisok szurkolóinak: a bajnoki címvédő Chelsea megállíthatatlannak tűnik. Na nem mintha a ligautolsó, a forduló előtt nulla ponttal álló West Ham United „eltakarítása” különösebb bravúrnak számítana, de az mindenképp elismerésre méltó, hogy Carlo Ancelotti együttese mind a négy bajnokiját megnyerte, ráadásul ezeken csupán egy gólt kapott, és 17(!) alkalommal volt eredményes.

A West Ham-hívek sem sokáig reménykedhettek a meglepetésben, ugyanis Michael Essien már a második percben megszerezte a vezetést a vendégeknek egy remek fejessel. Kevéssel később Salomon Kalou is feliratkozott a gólszerzők közé, egy igencsak komikus találattal: Robert Green hibája után az egyik menteni igyekvő védő felszabadító rúgása az elefántcsontparti játékost találta telibe, róla pedig a hálóba pattant a labda.

A mérkőzés hajrájában Essien ismét betalált, a West Ham pedig megszerezte a becsületgólt, amely csupán amiatt marad emlékezetes, mert ez az első gól, amelyet a mostani bajnokságban kapott a Chelsea.

A MÉRKŐZÉS GÓLJAI
 

 

Az Arsenal szintén begyűjtötte a három pontot: a londoniak a Bolton Wandererst győzték le 4–1-re. A vendégek kapuját Bogdán Ádám őrizte, aki többször is remek védést mutatott be, de ő sem tudta megakadályozni csapata vereségét. Az „ágyúsok” mind a négy gólját más játékos szerezte.

ARSENAL–BOLTON 4–1 
 

 

A nagyok közül botlott a Manchester City (úgy tűnik, ez nem a manchesteri csapatok fordulója, hiszen a United is pontokat veszített az Everton vendégeként): a „kékek” erejéből csupán döntetlenre futotta hazai pályán a Blackburn Rovers ellenében.

A Fulham Gera Zoltán nélkül kezdte a Wolverhampton elleni mérkőzést, de a magyar válogatott csapatkapitánya már a 30. percben pályára lépett Bobby Zamora sajnálatos sérülése következtében. A hazaiak ekkor már egygólos hátrányban voltak, de a második játékrészben sikerült egyenlíteniük, sőt a hajrában a győzelmet is kiharcolták – mindkét gólt Moussa Dembélé szerezte.

Ez azonban nem vigasztalja a Fulham szurkolóit legnagyobb sztárjuk elveszítése miatt: a mérkőzés közben megerősítették, hogy Zamora bokatörést szenvedett, így sokáig nem számíthat rá Mark Hughes menedzser.

 PREMIER LEAGUE
4. FORDULÓ
Wigan–Sunderland 1–1 (Alcaraz 87., ill. Gyan 66.)
Arsenal–Bolton 4–1 (Koscielny 24., Samah 58., Song 78., Vela 83., ill. Elmander 45.)
West Bromwich Albion–Tottenham 1–1 (Brunt 41., ill. Modric 27.)
Manchester City–Blackburn 1–1 (Viera 56., ill. Kalinic 25.)
Fulham–Wolverhampton 2–1 (Dembélé 49., 90., ill. Van Damme 10.)
West Ham–Chelsea 1–3 (S. Parker 84., ill. Essien 2., 83., Kalou 17.,)
Newcastle–Blackpool 0–2 (C. Adam 45. – 11-esből, D. Campbell 90.)
A FORDULÓ TOVÁBBI MÉRKŐZÉSEI
Everton–Manchester United 3–3
Birmingham–Liverpool (vasárnap, 17.00)
Stoke City–Aston Villa (hétfő, 21.00)

 

 A BAJNOKSÁG ÁLLÁSA
1. Chelsea 4 4 – – 17–1 +16  12
2. Arsenal 4 3 1 – 13–3 +10  10
3. Manchester United 4 2 2 – 11–5 +6  8
4. Blackpool 4 2 1 1 8–8 0 7
5. Fulham 4 1 3 – 6–5 +1  6
6. Aston Villa 3 2 – 1 4–6 –2  6
7. Manchester City 4 1 2 1 4–2 +2  5
8. Birmingham 3 1 2 – 6–5 +1  5
9. Wolverhampton 4 1 2 1 5–5 0 5
10. Sunderland 4 1 2 1 4–4 0 5
11. Tottenham 4 1 2 1 3–3 0 5
12. Bolton 4 1 2 1 6–7 –1  5
13. Newcastle 4 1 1 2 7–6 +1  4
14. Blackburn 4 1 1 2 4–5 –1  4
15. Liverpool 3 1 1 1 2–4 –2  4
16. West Bromwich Albion 4 1 1 2 2–8 –6  4
17. Wigan 4 1 1 2 2–11 –9  4
18. Everton 4 – 2 2 4–6 –2  2
19. Stoke City 3 – – 3 2–6 –4  0
20. West Ham 4 – – 4 2–12 –10  0

 

Legfrissebb hírek

Szoboszlai Dominik is szerepel a Liverpool FC könyvében a valaha volt 100 legjobb játékos között

Angol labdarúgás
22 órája

Megműtötték a Chelsea csapatkapitányát, három hónapra kidőlt

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:45

Bocsánatot kért a Manchester United vezetőségét kritizáló Lisandro Martínez

Bajnokok Ligája
Tegnap, 11:18

Labdarúgás: kikapott a litvánoktól az U16-os válogatott

Utánpótlássport
2026.10.15. 19:50

Gareth Southgate nem tervezi a visszatérést a Premier League-be

Angol labdarúgás
2026.10.15. 16:47

Szerdai BL-eredmények és tabella két forduló után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 23:05

Labdarúgás: ismét Telkiben az U17-esek

Utánpótlássport
2026.10.14. 18:39

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45