Piros Zsombor egy győzelemre a trófeától Portugáliában, a legjobb 100-ba kerülhet

2026.10.17. 14:13
null
Piros Zsombor (Fotó: Kovács Péter, archív)
Piros Zsombor bejutott a döntőbe a portugáliai Maia városában zajló, 160 ezer euró összdíjazású salakpályás tenisztornán, ezzel közel került ahhoz, hogy karrierje során először bekerüljön az első százba a világranglistán.

Az ATP-rangsorban 114. játékos szombaton a selejtezőből érkezett spanyol Alejo Sánchez Quilezzel csapott össze, aki csak a 375. helyen áll, és jobbára a harmadik vonalnak számító ITF-sorozatban szerepel. Első találkozójuk végig a budapesti teniszező szája íze szerint alakult, aki mindkét szettben egyszer elvette riválisa adogatását, és 6:4, 6:4-re nyert, a mérkőzés 1 óra 39 percig tartott.

Tenisz
1 órája

Gálfi Dalma az elődöntőben búcsúzott a lisszaboni tenisztornán

A világranglistán 152. játékost a spanyol Leyre Romero Gormaz ejtette ki két szettben.

A magyar Davis-kupa-válogatott alapembere sikerével pályafutása legjobbjaként a 103. lett az élő ATP-rangsorban, ha pedig tornagyőzelmet arat, akkor hétfőtől a 93. pozícióban jegyzik. Eddigi legjobbja a 106. hely volt 2024 márciusában.

 

Legfrissebb hírek

Piros Zsombor két győzelemre a maiai trófeától és a legjobb 100 közé jutástól

Tenisz
19 órája

Piros Zsombor már a négy között jár Portugáliában

Tenisz
Tegnap, 14:44

Huszonnégy éves eltiltást kapott a bundázó szerb teniszező

Tenisz
2026.10.15. 21:36

Gaël Monfils visszavonult a tenisztől

Tenisz
2026.10.14. 12:59

Fucsovics Márton idén már nem versenyez

Tenisz
2026.10.12. 09:45

Novak Djokovics az első meccsén kiesett Sanghajban

Tenisz
2026.10.09. 14:32

Marozsán Fábián elégedetlen a jelenlegi világranglista-helyezésével

Tenisz
2026.10.07. 10:38

Sanghajban sem indul Sinner, Zverev világelső lehet

Tenisz
2026.10.03. 14:05