Van der Vaart Londonba szerződött

2010.09.01. 17:15
null
Van der Vaart (jobbra) Madridból Londonba költözik (Fotó: Action Images)
Címkék
A Tottenham Hotspur bejelentette, hogy négyéves szerződést kötött Rafael van der Vaarttal, akiért nyolcmillió fontot fizetett a Real Madridnak.

A Tottenham mindenben megegyezett a Real Madriddal, de a papírmunkákkal nem végzett határidőre – az átigazolási időszak Angliában kedden 19 órakor zárult –, így a Premier League külön engedélyére volt szüksége, hogy az üzlet megszülethessen.

Ezt végül a Spurs megkapta, így hivatalosan is bejelenthette a 27 éves középpályás szerződtetését.

Az Ajax-nevelés Van der Vaart 2005-ben igazolt Hamburgba, ahonnan három évvel később került a Real Madridhoz, ahol azonban nem tudott meghatározó játékossá válni.

Felrebbentek olyan hírek is, amelyek szerint a Bayern München 21 millió eurót ajánlott a 83-szoros holland válogatottért, ezt azonban a Real Madrid sportigazgatója cáfolta.

„Ebből semmi sem igaz. A német csapat nem mutatott érdeklődést a játékos iránt, így meglepett minket, hogy ilyen hírek kaptak szárnyra Angliában" – nyilatkozta Miguel Pardeza.

„EGY JÓ JÁTÉKOS KÉPES ALKALMAZKODNI”
 

„Sajnálom, hogy így nem játszhatok az Ajax ellen a Bajnokok Ligájában, a Twente ellen viszont szerepelhetek –  utalt rá Van der Vaart, hogy a Real Madrid a nevelőklubjával, míg új csapata a Twentével került egy csoportba a BL-ben. – Nem volt sok időm gondolkodni a Spurs ajánlatán, de rendszeres játéklehetőségre vágytam. Nagyszerű klubhoz kerültem, aminek nagyon örülök."

 

„Kíváncsian várom az angliai kalandot. Az csak később derül ki, mennyire fekszik nekem az ottani stílus, de szerintem egy jó játékos képes alkalmazkodni" – tette hozzá a középpályás.

 

Legfrissebb hírek

Miklós Melinda: Most már jöjjön a bajnoki arany!

Kosárlabda
18 perce

Új edző a Gladbachnál: tavasszal kiesett a Bundesligából, most újra nehéz feladat vár rá

Német labdarúgás
21 perce

Testnevelési Egyetem: elindult a regisztráció a 9. Netrisk Sport és Innováció Konferenciára

Úszás
23 perce

Davis-kupa: a dél-koreaiakkal játszanak a címvédő olaszok a negyeddöntőben

Tenisz
46 perce

Sós Bence: Ha bemegy a harmadik, nyerünk Soroksáron

Labdarúgó NB II
46 perce

Arteta és az Arsenal megegyezett a hosszabbításról – sajtóhír

Angol labdarúgás
47 perce

Videó: különleges mezben lép pályára válogatottbeli búcsúmeccsén Lionel Messi

Minden más foci
55 perce

Nemzetközi versenyek rendezésére alkalmas asztalitenisz-termet adtak át Pécsen

Egyéb egyéni
58 perce