Borbély Balázs: Nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt

BÓDOG Tamás, a Nyíregyháza vezetőedzője
– Milyen volt átélni a mérkőzést újra a kispadról?
– Fura. Ugyanakkor testközelből is érezhettem megint, hogy szenzációs csapatom van. Olyan pontot szereztünk, ami nekünk pluszt jelent, nem biztos, hogy kalkulálhattunk vele, és a válogatott szünet után következnek azok a mérkőzések, amelyeken stabilizálhatjuk a helyünket. Tudtuk, a Fradi más szintet képvisel, talán nem lehet úgy meglepni a magas letámadással, mint a többi csapatot.
– Ehhez képest sikerült, abból született a gól. Nem enged tehát az elveiből?
– Bárki is az ellenfél, ugyanazt a stílust próbáljuk képviselni. Tudtuk a Ferencvárosról, hogy próbálja kihozni a labdát, nem teheti meg, hogy csak úgy felrugdossa, megpróbáltuk ennek megtalálni az ellenszerét.
– Hogyhogy nem törte meg a csapatot az egyenlítés és azzal együtt a kapusa, Tóth Balázs elvesztése?
– Kívülről ilyenkor valóban érezheti azt az ember, hogy baj történhet, a cserék beküldése mellett nem is lehetett más pluszt hozzáadni. A játékosok azonban megint megmutatták, hogy remek karakterek, és utána produkáltuk azt a tíz–tizenöt percet, amely helyzetekkel párosult, de vagy a labdát, vagy a kaput nem találtuk el jól. Ebből a három-négy tizenhatoson belüli szituációból többet ki lehetett volna hozni. Nem tudom, mi történt pontosan a kapusunkkal, csak annyit, hogy nem a műtött, hanem a másik térdével van baj. Reméljük, nem súlyos.
BORBÉLY Balázs, a Ferencváros vezetőedzője
– Elfogadható a döntetlen?
– Igen. Nyilván úgy vágunk neki minden mérkőzésnek, hogy meg szeretnénk nyerni, de az első tíz percet leszámítva jó energiával játszottunk, és mindent megtettünk azért, hogy megfordítsuk az eredményt. Sajnos ez nem sikerült, mert a hazaiak nem hagytak szabad területet, és próbálták megakadályozni minden támadásépítésünket.
– Tizenhat kapura lövési kísérletből mindössze három találta el a kaput – a koncentráció hiányzott?
– Nem mondanám, mert el kell ismerni, a Nyíregyháza jól védekezett. Ez nem tette lehetővé azt a játékminőséget, amivel megnyertük volna a mérkőzést, de ha így játszunk tovább, legközelebb meglesz a győzelem is.
– A fantasztikus skóciai győzelmet két döntetlen fogja közre a bajnokságban – beleférnek ezek a botlások?
– Úgy gondoltam az idény elején, ha bejutunk valamelyik kupasorozat, az Európa- vagy a Konferencialiga alapszakaszába, és az első válogatott szünetig csak minimum három pont lesz a lemaradásunk az éllovashoz képest, nem panaszkodhatunk. Állunk, ahogy állunk, ráadásul egy meccsel kevesebbet játszottunk, a játékunk pedig fejlődik, úgyhogy nem kell bosszankodnunk az eddig történtek miatt.
LABDARÚGÓ NB I
8. FORDULÓ
NYÍREGYHÁZA SPARTACUS FC–FERENCVÁROSI TC 1–1 (1–0)
Nyíregyháza, Városi Stadion, 7168 néző. Vezette: Bognár Tamás (Kóbor Péter, Rózsa Dávid)
NYÍREGYHÁZA: Tóth B. (Dala, 64.) – Jovanov, Temesvári, Katona L., Katona M. – Hős (Ingolitsch, 64.), Kovács Milán, Toma (Zikovic, 89.) – Kvasina, Regza (Batoum, 64.), Manner (Katona B., 79.). Vezetőedző: Bódog Tamás
FERENCVÁROS: Varga Á. – Osváth, Lakatos Cs. (M. Gómez, a szünetben), Raemaekers, O'Dowda – N. Keita (Nagy Á., 85.) – Yusuf (Bero, 85.), Zachariassen, Corbu, Arzani (Birmancsevics, 72.) – Lisztes (Kovacevic, 72.). Vezetőedző: Borbély Balázs
Gólszerző: Hős (7.), ill. M. Gómez (60.)
Sárga lap: Kovács Milán (38.), Regza (47.), Jovanov (80.), Kvasina (85.), ill. Raemaekers (85.), Nagy Á. (87.)
A mérkőzés online, szöveges tudósítása itt olvasható!











