Angol Ligakupa: óriási kapusbaki is kellett a WHU győzelméhez - videó

Vágólapra másolva!
2011.01.11. 22:39
A West Ham United hazai pályán 2–1-es előnyt harcolt ki az angol Ligakupa (Carling Cup) elődöntőjének első mérkőzésén a Birmingham City ellen.  

A negyeddöntőben a Manchester Unitedet hatalmas meglepetésre simán elgázoló West Ham egy kapu előtti kavarodást követően Mark Noble lövésével szerzett vezetést, de erre a City még egy Liam Ridgewell-fejessel válaszolni tudott.

A West Ham az 59. percben emberhátrányba került (Victor Obinna sarokkal érzékeny helyen találta el a háta mögött álló Sebastian Larssont), de ennek ellenére sikerült kiharcolnia a győzelmet: a csereként beállt Carlton Cole volt eredményes, igaz, ehhez Ben Foster nagy hibája is kellett. A korábbi MU-játékos nem tudta megfogni a támadó gyenge lövését, amely lábai között a kapuba csorgott.

FOSTER-HIBA, COLE-GÓL
 

 

A visszavágót két hét múlva, Birminghamben rendezik meg.

A másik ágon Priskin Tamás és Fülöp Márton együttese, a másodosztályú Ipswich Town az Arsenal ellen harcolhatja ki a fináléba jutást, az első meccset holnap este játsszák.

 

 ANGOL LIGAKUPA
ELŐDÖNTŐ, 1. MÉRKŐZÉS
West Ham United–Birmingham City 2–1 (Noble 13., C. Cole 78., ill. Ridgewell 56.)
Legfrissebb hírek

Kvíz: mennyire ismeri a futball játékszabályait? Tesztelje tudását!

Minden más foci
19 órája

Rozsályi örömóda

Minden más foci
2025.12.24. 11:13

Ligakupa: a Palace a hajrában egyenlített, a tizenegyespárbajt viszont az Arsenal nyerte meg

Angol labdarúgás
2025.12.23. 23:24

Labdarúgás: csaknem 1400 fiatalperc az NB I 18. fordulójában

Utánpótlássport
2025.12.23. 09:04

Tiszaföldvári futballgála a fogyatékkal élőkért

Minden más foci
2025.12.21. 10:15

Labdarúgás: ismét elmaradt az áttörés utánpótlásfronton

Utánpótlássport
2025.12.18. 09:02

Cherki és Savinho bombájával elődöntős a Man. City az angol Ligakupában

Angol labdarúgás
2025.12.17. 22:37

Garnacho duplázott, a Chelsea bejutott az angol Ligakupa elődöntőjébe

Angol labdarúgás
2025.12.16. 22:59
Ezek is érdekelhetik