Van der Sar az idény végén befejezi

2011.01.27. 11:53
null
Van der Sar az idény végén végleg „megszabadul” kapusfelszerelésétől (Fotó: Action Images)
Címkék
Edwin van der Sar, a Manchester United labdarúgócsapatának kapusa az idény végén befejezi pályafutását. A holland kapus ezt az ügyeit intéző menedzseriroda honlapján jelentette be.

 

„Ideje több időt szentelnem a családomnak – olvasható az Ajax, a Juventus és a Fulham korábbi kapusának nyilatkozata a www.sport-promotion.nl-en.

A 40 éves játékos döntésében nagy szerepet játszott felesége, akit 2009 decemberében agyvérzés ért.

„Nem igazán tudom megmondani, mikor érett meg bennem a döntés, ám már Annemarie agyvérzése óta ott motoszkált a fejemben a gondolata – folytatta Van der Sar. – Felépült belőle, és úgy döntöttünk, még egy évig Angliában maradunk, a szezon során azonban egyre biztosabbá váltam benne, hogy eljött a búcsú ideje.”

A 130-szoros holland válogatott kapus 2005-ben csatlakozott a Manchester Unitedhez, amellyel három bajnoki címet nyert, a 2008-as Bajnokok Ligája-döntőben pedig kivédte Nicolas Anelka büntetőjét, majd nem sokkal később már együtt ünnepelte a klub harmadik BL/BEK-diadalát.

Legfrissebb hírek

Kazah elnöke lett a Nemzetközi Sakkszövetségnek

Egyéb egyéni
13 perce

Érik a botrány Debrecenben – vajon lesz végül Izrael–Írország NL-meccs?

Minden más foci
43 perce

Így tört ki a balhé az ukránok elleni NL-meccs végén – videó

Magyar válogatott
47 perce

„Gyerekes gólt kaptunk” – a magyar–ukrán meccs után kérdeztük a szurkolókat

Magyar válogatott
54 perce

Szőcs Árpád László a Magyar Teniszszövetség új elnöke

Tenisz
57 perce

A grúz válogatott kapitányának állásába került a hazai vereség

Minden más foci
1 órája

Női Eurokupa: a szünet után egyenlíthettünk volna a norvégok ellen

Kézilabda
1 órája

A Fradit jól ismerő spanyol bíró vezeti az északír–magyar meccset

Magyar válogatott
1 órája