Chelsea: A döntetlen lett volna a reális eredmény - Ancelotti

2011.02.06. 22:50
Az angol labdarúgó-bajnokság élvonalában szereplő Chelsea menedzsere, Carlo Ancelotti a Liverpool elleni, hazai pályán elveszített bajnoki (0–1) után elmondta, hogy csapata döntetlent érdemelt volna, és csak magukat okolhatják a vereség miatt.

„A döntetlen lett volna az igazságos eredmény. Nem játszottunk elég jól ahhoz, hogy megnyerjük a mérkőzést. A Pool remekül védekezett, nem hagytak helyet a csatárainknak, így nem tudtunk gyors támadásokat építeni” – nyilatkozta Ancelotti.

„Az Ivanovics elleni szerelésnél büntetőt kellett volna ítélnie a játékvezetőnek, azonban el kell fogadnunk a döntését, minthogy nem játszottunk jól – mondta kritikusan az olasz szakember, aki elismerte játékosait mulasztását is. – A gólnál Cech és Ivanovics is hibázott, mindketten rosszul reagáltak a beadásra” – tette hozzá az olasz szakember.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
2026.08.11. 09:55

Ancelotti átalakítja a brazil válogatott középpályáját

Minden más foci
2026.07.30. 08:36

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Maldini elismerte, Ancelottival is tárgyalt már az olasz labdarúgó-válogatott irányításáról

Olasz labdarúgás
2026.07.23. 21:35

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Jorginho: Brazíliának nem volt csapata a 2026-os vb-n

Foci vb 2026
2026.07.15. 17:40

Ronaldo tanácsa Neymarnak: Ne dönts elhamarkodottan!

Foci vb 2026
2026.07.14. 16:08

Romário: Ancelotti elemi hibákat követett el, már a kerethirdetésnél is

Foci vb 2026
2026.07.09. 09:35