Chelsea: Torres átigazolási díja aggaszó jel az UEFA számára

2011.02.01. 13:12
Címkék
Az angol Guardian értesülései szerint az Európai Labdarúgó-szövetség (UEFA) meglepődve vette tudomásul, hogy a Chelsea a hírek szerint 58.5 millió eurót költött a Liverpooltól érkező Fernando Torresre.

A londoni klub a 2009–2010-es idényt 83 millió eurós veszteséggel zárta, ami még az orosz milliárdos Roman Abramovicsnak is gondot jelenthet, pláne ha a 2011-es januári átigazolási szezonban szerződtetett két játékosért, Fernando Torresért és a Benficától érkező David Luizért összesen csaknem ugyanennyit fizettek a „kékek".

A kontinentális szövetség egyik meg nem nevezett embere „aggasztó jelnek" titulálta, hogy egy játékosért ennyi pénzt adjon ki egy klub.

Michel Platini, az UEFA elnöke nemrég figyelmeztette az európai egyleteket, hogy amennyiben nem tartják be a szövetség által bevezetett szabályozást – mely szerint a jelenlegi szezontól kezdve három éven belül 45 millió euróra kellene csökkenteni a csapatok veszteségét –, úgy komoly szankciókra számíthatnak, sőt akár a kizárás sorsára is juthat néhány együttes.

Legfrissebb hírek

Kane kihagyott tizenegyese után Baena távoli lövésével egyenlített Spanyolország

Minden más foci
4 perce

„Van már tapasztalatom ezzel a sérüléssel” – több hetes kihagyás vár Redzic Damirra

Magyar válogatott
9 perce

Labdarúgás: Ikszeltek a bolgárokkal a Vilotics-tornán az U19-esek

Utánpótlássport
1 órája

„Gyengék voltunk, mint a munkácsi sör” – Kárpátalján néztük a magyar–ukrán meccset

Magyar válogatott
1 órája

Női kosárlabda NB I: szekszárdi vereséggel rajtolt a címvédő Pécs

Kosárlabda
1 órája

Férfi kosárlabda NB I: győzelemmel kezdett a Falco

Kosárlabda
1 órája

Bódis Tamás az élen haladva kezdte meg az éjszakát a Spartathlonon

Csupasport
1 órája

A Szeged 13 góllal nyert Szigetszentmiklóson, a Tatabánya kikapott a férfi kézi NB I-ben

Kézilabda
1 órája