Nyilatkozatstop az MU-nál; Dalglish: Még csak most jön a neheze

2011.03.07. 11:31
null
Dirk Kuyt szárnyalt a Manchester United ellen, legalábbis mindig jókor volt jó helyen (Fotók: Action Images)
Címkék
Kenny Dalglish örül, hogy csapata, a Liverpool a Manchester United elleni 3–1-es győzelemmel megmutatta szurkolóinak, képes versenybe szállni a Bajnokok Ligája-indulásra jogosító első négy helyezés valamelyikéért, de tudja, hogy a feladat neheze még hátravan. A mesterhármast szerző Dirk Kuyt nem meglepő módon Luis Suárezt dicsérte, Jamie Carragher bocsánatot kért Nanitól, az MU-tól pedig senki sem nyilatkozik. Graham Poll viszont úgy véli, legalább két Pool-játékost ki kellett volna állítani a vasárnapi rangadón.

Kenny Dalglish nem sok időt fecsérelt a Manchester United vasárnapi 3–1-es legyőzése után arra, hogy csapatát magasztalja, máris a következő feladatról beszélt. A klub legendája ugyanis azért harcol, hogy együttesével a legjobb négy közé kerüljön, és a következő idényben a Bajnokok Ligájában indulhasson, de a feladat neheze még hátravan.

„Fantasztikusan játszottak a fiúk, szurkolóink régóta várt nagy győzelemnek örülhettek – mondta Dalglish, majd megjegyezte, mostantól nehezebb lesz a csapat feladata. – A kiesőzónából a hatodik helyre felkapaszkodni nem olyan nehéz, mint innen még feljebb kerülni, hiszen az élbolyban sokkal kiegyensúlyozottabb teljesítményt nyújtó csapatok vannak, és minél közelebb kerülsz az élbolyhoz, annál nehezebb a dolgod.”

Dirk Kuyt először szerzett mesterhármast a Premiershipben, a Liverpool együttesében senki sem szerzett három gólt egy bajnokin azóta, hogy Fernando Torres 2009-ben triplával járult hozzá a Hull City 6–1-es legyőzéséhez.

„Mit mondhatnék? Hihetetlen nap volt, társaim nélkül nem sikerült volna ez a tripla – mondta Kuyt, akitől ezúttal nem a szokásos udvariaskodás ez a megjegyzés, hiszen mindhárom gólját az öt és felesen belülről szerezte, igaz, a második találatnál a labdát a kapu elé fejelő Naninak is köszönetet mondhat. – Az első liverpooli mesterhármasom a Manchester United ellen született meg, ráadásul a harmadikat a Kop előtti kapuba szereztem, különleges pillanat volt. Ez a nap legalább annyira volt Luis Suárezé, mint az enyém, fantasztikusan játszott."

Kuyt kiemelte az uruguayi első gól előtti cselsorozatát, és hogy első gondolata az volt, nem ér a labdába, de inkább biztosra akart menni, ezért ért bele a kapuba tartó labdába.

A manchesterieknél nyilatkozatstopot rendeltek el a mérkőzés után azt követően, hogy Sir Alex Fergusonnak a Chelsea-mérkőzés után adott nyilatkozata miatt eljárást indítottak a skót szakvezetővel szemben (a sajtó kizárása miatt várhatóan újabb eljárás indul a klub ellen). A „vörös ördögök” végül onnan kaptak együttérzést, ahonnan talán a legkevésbé várták, a 2007-ben visszavonult Graham Poll a Daily Mailben írt jegyzetében jegyezte meg, hogy egykori kollégájának, Philip Dowdnak három Liverpool-játékost is ki kellett volna állítania.

Poll szerint Suárezt is ki kellett volna állítani
Poll szerint Suárezt is ki kellett volna állítani

„Jamie Carragher nagyon olcsón megúszta a Nanival szemben elkövetett szabálytalanságát, a felvételeket nézve egyértelműen piros lapos helyzet volt – írta Poll. – Persze élőben, teljes sebességnél semmi sem annyira egyértelmű, mint a lassításokat nézve. A hazaiaknak Maxi Rodríguez Rafaellel szembeni durva belépője után kilenc emberrel kellett volna folytatniuk, és ha azt az esetet Dowd lefújja, Rafael sem száll bele annyira csúnyán Lucasba. A harmadik súlyos liverpooli eset Luis Suárezé volt, ha Dowd látja, hogy meghúzza Rafael haját, biztosan leküldi a pályáról. Kár ezekért a hibákért, mert egy egyébként remek játékvezetői teljesítményről vonták el a figyelmet.”

Carragher egyébként a meccs után a United öltözője előtt megvárta Nanit, és személyesen kért elnézést tőle csúnya belépőjéért. A manchesteriek szóvivője annyit mondott Naniról, hogy mély vágás keletkezett a lábszárában (ide kattintva tekintheti meg a sérült lábról készült képet, csak erős idegzetűeknek!), de hogy mennyi ideig kell a klubnak nélkülöznie a portugált, még nem lehet tudni. Jó hír mindenesetre, hogy a szeptemberben bokatörést szenvedő Antonio Valencia teljes értékű munkát végez az edzéseken, és rövidesen bevethető lesz.

PREMIER LEAGUE
29. FORDULÓ
Liverpool–Manchester United 3–1 (Kuyt 34., 39., 65., ill. J. Hernández 90.)
Arsenal–Sunderland 0–0
Bolton–Aston Villa 3–2 (G. Cahill 45., 75., Klasnic 86., ill. Bent 15., Albrighton 64.)
Newcastle United–Everton 1–2 (Best 23., ill. Osman 31., Jagielka 36.)
Fulham–Blackburn 3–2 (Duff 37., 59., Zamora 89. – 11-esből, ill. Hanley 45., Hoilett 66.)
West Ham–Stoke City 3–0 (Ba 21., Costa 29., Hitzlsperger 83.)
Manchester City–Wigan 1–0 (David Silva 38.)
Birmingham City–West Bromwich Albion 1–3 (Beausejour 48., ill. Mulumbu 47., Morrison 58., Scharner 72.)
Wolverhampton Wanderers–Tottenham Hotspur 3–3 (Doyle 20., 41. – a másodikat 11-esből, S. Fletcher 87., ill. Defoe 30., 35., Pavljucsenko 48.)
HÉTFŐN JÁTSSZÁK
Blackpool–Chelsea 21.00 (Tv: Digi Sport)
AZ ÁLLÁS
1. Manchester United 29 17 9 3 63–30 +33 60
2. Arsenal 28 17 6 5 57–27 +30 57
3. Manchester City 29 15 8 6 45–25 +20 53
4. Chelsea 27 14 6 7 48–23 +25 48
5. Tottenham 28 13 9 6 41–34 +7 48
6. Liverpool 29 12 6 11 39–36 +3 42
7. Bolton 29 10 10 9 42–40 +2 40
8. Sunderland 29 9 11 9 33–35 –2 38
9. Newcastle 29 9 9 11 44–41 +3 36
10. Everton 28 8 12 8 37–37 0 36
11. Fulham 29 7 14 8 32–31 +1 35
12. Stoke City 29 10 4 15 32–38 –6 34
13. Aston Villa 29 8 9 12 37–50 –13 33
14. Blackburn 29 9 5 15 37–49 –12 32
15. Blackpool 28 9 5 14 42–55 –13 32
16. West Bromwich Albion 29 8 8 13 39–54 –15 32
17. West Ham 29 7 10 12 36–49 –13 31
18. Birmingham 27 6 12 9 26–38 –12 30
19. Wolverhampton 29 8 5 16 34–49 –15 29
20. Wigan 29 5 12 12 27–50 –23 27
Legfrissebb hírek

Gyorsasági kamion Eb: dupla győzelemmel ünnepelt Kiss Norbert Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
2 perce

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
6 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
14 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
18 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
23 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
40 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
1 órája

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája