Premier League: Suárez cselekben egymaga verte az MU-t - BBC-elemzés

2011.03.07. 17:27
Címkék
Érdekes elemzést végzett a BBC a vasárnapi Liverpool–Manchester United (3–1) mérkőzés kapcsán: a brit csatorna azt vette górcső alá, hogy a játékosok hány cselsorozatot kíséreltek meg, és ebből mennyi járt sikerrel, azaz hányszor tudták megjátszani utána csapattársukat. Az eredmény? Az MU játékosai 11 cselezési kísérletből ötször jártak sikerrel, míg Luis Suárez, a Liverpool uruguayi támadója kilencből hétszer…

A Pool játékosai összesen 22 cselsorozatot kíséreltek meg, ennek majdnem felét Suárez egymaga. A következő Glen Johnson volt öt kísérlettel, ebből azonban csak kettő után tudta megjátszani csapattársát. Steven Gerrard eredménye háromból nulla.

A kimutatás szerint az MU-ból Wes Brown járt a legnagyobb sikerrel (kettőből kettő), Ryan Giggsnek és Wayne Rooneynak egy-egy csele vagy cselsorozata jött össze a kettőből, Javier Hernándeznek és Rafaelnek egy sem.

Gerrard sikertelen teljesítménye mellett az is feltűnő, hogy az MU két középső középpályása, Paul Scholes és Michael Carrick még csak meg sem próbált cselezni a találkozón, míg a túloldali középső középpályások esetében Lucas és Raul Meireles összteljesítménye kettőből egy volt.

SUÁREZ A MU ELLEN
Legfrissebb hírek

Gyorsasági kamion Eb: dupla győzelemmel ünnepelt Kiss Norbert Le Mans-ban

Egyéb autó-motor
3 perce

Nemzetek Ligája: sima osztrák győzelem Bécsben

Minden más foci
7 perce

Mexx Meerdink duplája döntött, három pontot szerzett az oranje Belgrádban

Minden más foci
16 perce

Rossi: Edzőtábor helyett inkább kórháznak tűnik egy ilyen összetartás, de versenyképesek leszünk

Magyar válogatott
19 perce

Vívás: Samsunban a nők voltak a jobbak

Utánpótlássport
24 perce

Kiütötte az FTC-t az újrajátszott meccsen, már nem nyeretlen az ETO a férfi kézilabda NB I-ben

Kézilabda
41 perce

Válogatott: Redzic, Tóth Rajmund és Szalai József sem utazott el Belfastba

Magyar válogatott
1 órája

Női NB I: idegenben ütötte ki a Fradi a Szekszárdot

Labdarúgó NB I
1 órája