MU: szerződtették a 18 éves tehetséget a negyedosztályból

2012.06.12. 19:14
null
Az MU honlapja Nick Powell érkezését hirdeti
A Manchester United hivatalos honlapján hozta nyilvánosságra, hogy megegyezett a harmadosztályba az elmúlt szezon végén feljutott Crewe Alexandra csapatával a 18 éves Nick Powell átigazolásáról.

 

A játékos már átment az orvosi vizsgálaton is, és július 1-jétől szóló négyéves szerződést kötött a „vörös ördögökkel”. Az átigazolási díjat nem hozták nyilvánosságra, sajtóhírek szerint a fiatal labdarúgó mintegy 5 millió euró ellenében vált klubot.

„Figyeltük már Nicket az elmúlt hónapokban, kivételes tehetség, és remek nevelést kapott a Crewe-nál. Nagyon örülök, hogy a Unitedot választotta, mert sok ajánlata volt. Várjuk már, hogy vele dolgozhassunk” – kommentálta a hírt Alex Ferguson, az MU menedzsere.

„Egy álom vált valóra azzal, hogy a Manchester Unitedhez szerződhettem. Nagyszerű időszakot töltöttem a Crewe-nál, és szeretnék köszönetet mondani azért, hogy segítettek fejlődni az elmúlt tizenhárom év során” – mondta Powell a manchesteriek hivatalos oldalának.

Alex Fergusont állítólag az az osztályozó mérkőzés győzte meg végleg a 18 éves támadó középpályás játékjogának megvásárlásáról, amelyen a Crewe kiharcolta a feljutást a harmadosztályba a Cheltenham Town ellen – Powell gólt szerzett a 2–0-ra megnyert találkozón. A középpályás már 16 évesen bemutatkozott a felnőttek között, és az elmúlt idényben 45 bajnokin 16 gólt szerzett.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: két fiatalgól az NB I 3. fordulójában

Utánpótlássport
13 órája

A Manchester United Mbeumo duplájával fordított az Atlético Madrid ellen

Minden más foci
2026.08.01. 16:59

Fiatal walesi kapust igazolt a Manchester United

Angol labdarúgás
2026.07.27. 11:55

Felkészülés: egy ötöst hintett a Rosenborgnak az MU

Angol labdarúgás
2026.07.24. 20:32

Horváth Dávid: Az egó és az alázat csak együtt működik

Utánpótlássport
2026.07.24. 17:44

Hol vannak a Manchester United játékosai?

Foci vb 2026
2026.07.18. 22:48

Kooperációs szerződést kötött a Paks az NB II-es Szentlőrinccel

Labdarúgó NB I
2026.07.17. 13:53

Besült az angol csere

Foci vb 2026
2026.07.16. 14:53