Oscar már a Chelsea játékosa - hivatalos

2012.07.25. 18:45
null
Oscar immár a Chelsea játékosa
Bár korábban arról beszéltek a felek, hogy csak az olimpia végeztével kerülhet sor Oscar eladására, a Chelsea hivatalos honlapján tette közhírré: megvette az Internacional együttesétől a húszéves futballistát.

A pontos összeget még nem hozták nyilvánosságra, de a hírek szerint 32 millió euróba került a brazil tehetség a londoniaknak.

Az 1991-ben született vérbeli támadó középpályás a brazil utánpótlás-válogatottak oszlopos tagjaként hívta fel magára a nagyvilág figyelmét, majd a Sao Paulótól 2010-ben hatmillió euróért az Internacional együtteséhez igazolt. Egy év múlva U20-as világbajnok és a torna bronzcipőse lett (ez volt az Oscar-díj…), és a felnőtt válogatottban is bemutatkozhatott.

Ekkor már számos európai nagycsapat figyelte, a Chelsea számára speciel André Villas-Boas szúrta ki, aki időközben a Tottenham menedzsere lett, és ott most Luka Modric-helyettesként számolt volna vele.

Oscar a hét elején átesett az orvosi vizsgálatokon a Chelsea-nél, ezek szerint sikerrel, és az olimpiai küzdelmek után csatlakozhat első európai kenyéradójához.

Német források szerint 2017-ig kötöttek szerződést az ifjú brazillal a "kékek".

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04