Buzek László: Évi 8 milliárdból előbbre kellene tartanunk

KARÁDI ZOLTÁNKARÁDI ZOLTÁN
2026.11.07. 16:19
A legutóbbi két Eb-n tíz meccsből tíz vereség volt női válogatottunk mérlege (Fotó: Getty Images)
Egy hete indult útjára az aláírásgyűjtés „Petíció a magyar röplabdasport értékeinek megőrzéséért és jövőjéért!” címen. A kezdeményezéshez azóta már több mint százan csatlakoztak, többek között a korábbi 266-szoros válogatott Buzek László is.

Már több, mint százan támogatták aláírásukkal azt az internetes petíciót, amelynek kezdeményezői a röplabdaszövetség vezetőinek távozását, illetve a korábbi sikeres röplabdázók megbecsülését követelik. A petícióra Vatai Gabriella, az MRSZ elnöke válaszolt egy a facebookon közzétett nyílt levélben, amelyben a párbeszéd fontosságát hangsúlyozta (apró szépséghiba, hogy a hozzászólások lehetőségét letiltotta). 

A petíciót azóta már több, mint százan írták alá, a 70-es évek sikeres női válogatottjának tagjai közül is jó néhányan, így a szövetség elmúlt hetekben lemondott korábbi tiszteletbeli elnöke, Bardi Gyöngyi is, de a 2015-ös Európa-liga-győztes és abban az évben Eb 12. helyezett válogatott csapatkapitánya, Bokorné Liliom Rita is. 

Ott van az aláírók között a világ egyik legjobb férfijátékosának tartott, 266-szoros válogatott, Eb-negyedik Buzek László is, aki a múlt hónapban ünnepelte 81. születésnapját. Lapunk kíváncsi volt a véleményére, de természetesen először hogyléte felől érdeklődtünk, amire nevetve csak annyit válaszolt: „Korszerűen”.

– Miért érezte szükségesnek, hogy támogassa azt a petíciót?
– Úgy érzem, hogy a sportág óriási lehetőséget kapott azzal, hogy bekerült a látványsportágak közé és évi nyolcmilliárd forintos támogatáshoz jutott. Ebből a pénzből igenis lehet nagyon komoly utánpótlást építeni, emlékszem, korábban a Héraklész-program mennyire jó volt és működött is, de az a munka, ami jelenleg zajlik, nem eléggé nemzetközi szintű. A szövetség jelenlegi vezetése pedig gyakorlatilag nem tesz semmit, és a helyzeten nem is lehet változtatni, mert a vezérkar összezár. 

– Éppen idén szerezte meg a sportág történetének első magyar utánpótlás Eb-érmét a leány U18-as válogatott, a strandröplabdázók pedig az előző esztendőkben állhattak korosztályos Európa-bajnoki dobogóra és szereztek vb-negyedik helyet.
– Ez igaz, csakhogy, azok, akik az eredményeket elérték, nem az elmúlt három évben kezdtek el röplabdázni, hanem korábban, míg a felnőtt válogatott idei eredményei igencsak hagynak kívánnivalót maguk után. Szépen csillognak az Európa-liga érmek a lányoknál, de ott az európai középmezőny szerepel, és éppen az Eb-szereplés bizonyította be, hogy nem vagyunk látótávolságban sem a kontinens élmezőnyéhez képest. Az, hogy a legutóbbi két Eb-n tíz mérkőzésből egyet sem tudtunk megnyerni, önmagáért beszél. A férfiaknál pedig még ennél is rosszabb a helyzet. A mi időnkben azért csak kijutottunk világ- és Európa-bajnokságokra, de évtizedek óta meg sem tudjuk közelíteni azt a szintet. Évi nyolcmilliárdból előbbre kellene tartanunk. 

– A petícióban a korábbi sikeres röplabdázók megbecsülését is követelik.
– A szövetség idén ünnepli alapításának 80. évfordulóját. Úgy gondoljuk, ahhoz, hogy egyáltalán van mit ünnepelni, nagyban hozzájárultak a 70-es évek női sikerválogatottjának tagjai, de közülük alig néhányat hívtak meg az eseményre. Vagy például ott van Tatár Mihály, akit az előző évszázad legjobb férfi röplabdázójának választottak, s aki Eb-ezüstérmes és olimpiai hatodik is volt, ő sem kapott meghívót. Úgy gondoljuk, hogy a régi nagy játékosok nincsenek megbecsülve a szövetség jelenlegi vezetése részéről. És itt jön a saját dilemmám, mert én kaptam meghívót az eseményre, ami természetesen megtiszteltetés, de azok után, hogy aláírtam ezt a petíciót, nem biztos, hogy ott akarok lenni.


A témával kapcsolatban megkerestük a Magyar Röplabdaszövetséget is, amely nem kívánt külön reagálni a Buzek Lászlóval készült interjúban elhangzottakra, ugyanakkor figyelmünkbe ajánlotta Vatai Gabriella, a szövetség elnökének nemrég megjelent nyilvános bejegyzését, valamint egy összefoglaló cikket a magyar röplabdázás elmúlt közel tíz éves fejlődéséről; ezekben szerintük több válasz is megtalálható a Buzek László által felvetett témákra. 

 

Legfrissebb hírek

Röplabda BL: nehéz, de nem megoldhatatlan feladat vár a Kaposvárra

Röplabda
2026.11.05. 08:41

Sima békéscsabai siker az Extraligában

Röplabda
2026.11.04. 21:25

Kettős győzelemmel jutott tovább az UTE a Challenge-kupában

Röplabda
2026.11.04. 21:19

Jókay Zoltán: A tanítás az életem

Utánpótlássport
2026.10.23. 19:56

Közleményt adott ki a Magyar Röplabdaszövetség tiszteletbeli elnökségi tagjának lemondása után

Röplabda
2026.10.22. 11:32

Az óvodában kell kezdeni! – Hosszú Kávé Darabos Balázzsal

Képes Sport
2026.10.16. 16:35

Október 27-én vesznek végső búcsút Grózer Györgytől

Röplabda
2026.10.16. 14:06

Négy sorozatban is érdekelve van a címvédő Fino Kaposvár

Röplabda
2026.10.06. 16:13