Liverpool: megegyeztek a Reallal Nuri Sahin kölcsönvételéről

2012.08.25. 11:48
null
Nuri Sahin és felesége Liverpoolban nézhet <br />új lakhely után (fotó: Action Images)
A Liverpool labdarúgócsapata megegyezett a Real Madriddal, így a török középpályás a szezon végéig kölcsönben a „vörösöknél” folytatja a pályafutását. A futballista még a Manchester City elleni vasárnapi bajnoki előtt orvosi vizsgálatra érkezik új klubjához.

A BBC információi szerint a Liverpool magára vállalta a 23 éves játékos 115 ezer fontos fizetésének jelentős részét, így került lépéselőnybe az érte zajló versenyfutásban.

Miután augusztus elején napvilágot látott a hír, miszerint José Mourinho, a madridiak vezetőedzője az új idényben is csak epizódszerepet szán Sahinnak, a Borussia Dortmund korábbi fazonszabászáért megnőtt az érdeklődés. A Liverpool érdeklődéséről már hetek óta hallani lehetett, ám az Arsenal is „képben volt”, a versenyfutást azonban az előbbi nyerte meg. A londoniak állítólag azon buktak el, hogy nem jutottak egyezségre a labdarúgó szezon végi kivásárlási árát illetően.

A 2010–2011-es Bundesliga-kiírás legjobb játékosát tavaly nyáron 10 millió euróért szerezte meg a Real Madrid hat évre, ám a klubváltása után megsérült, és a folytatásban mindössze 11 alkalommal lépett pályára a „királyi gárdában”, ahol a nyárra gyakorlatilag létszámfelettivé vált.

Sahin 31-szer szerepelt eddig a török válogatottban, és 2005-ben, mindössze 17 évesen ő lett a nemzeti csapat legfiatalabb gólszerzője, amikor betalált Németország ellen.

 

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Hiába lőtt két gólt is, kikapott a Liverpool Törökországban

Bajnokok Ligája
2026.11.04. 20:40

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12