„A valóság keveredett a tudományos-fantasztikummal az Arsenal meccsén”

Vágólapra másolva!
2012.10.31. 11:38
null
A lényeg...
Az angol és a nem szigetországi lapok is egyöntetűen ódákat zengnek a tegnapi Reading–Arsenal Ligakupa-mérkőzésről. Arsene Wenger csodáról beszél, a Marca tudományos-fantasztikumról, a The Guardian megalázásról, majd fenomenális feltámadásról ír a tegnapi mérkőzéssel kapcsolatban.

Valahogy emiatt (is) szép a labdarúgás. Az ember nem biztos, hogy túl sokat vár a Premier League-ben kieső helyen álló együttes és a némileg bukdácsoló, a Ligakupában hagyományosan a B-csapatát (néha C...) szerepeltető gárda összecsapásától. Aztán mégis. Még csak október vége van, de könnyen lehet, hogy az év angliai meccsét láthattuk. Már aki volt olyan szerencsés, hogy látta…

Merthogy a Reading csodát hajtott végre azzal, hogy 37 perc elteltével már 4–0-ra vezetett az Arsenal ellen, amely nem kisebb varázslattal végül a rendes játékidő ráadásában egyenlített, majd a hosszabbításban 7–5-tel továbbjutott.

Hogy nem mindennapi mérkőzés volt a tegnap késő esti, arra bizonyíték, hogy az angol kupák történetében 1996 óta nem született ennyi gól. Akkor a Hull City–Whitby Town FA-kupa-mérkőzés ért véget 8–4-es végeredménnyel.

Walcott három gólall vette ki a részét a fordításból (Fotó: Action Images)
Walcott három gólall vette ki a részét a fordításból (Fotó: Action Images)

Nem is meglepő, hogy a Reading az első csapat az angol kupafutball történetében, amely egy meccsen öt gólt szerzett, és nem jutott tovább.

„A futball mindig képes új, meglepő helyzeteket teremteni, pontosan ezért nem unalmas sportág. Végül jól jöttünk ki a mérkőzésből, de a Reading fantasztikusan kezdett. Rendkívül tompák voltunk, mindegyik párharcot elvesztettük, és nagyon hamar négy nullás hátrányba kerültünk, de a differencia akár nagyobb is lehetett volna. A második félidőben sorra dolgoztuk ki a lehetőségeket, ám a nyolcvankilencedik percben még mindig két gólra volt szükségünk a hosszabbításhoz. A csoda megtörtént, a ráadásban pedig már mi voltunk fölényben” – mondta Arsene Wenger, az Arsenal menedzsere a Skysportsnak a lefújást követően.

A MÉRKŐZÉS ÖSSZEFOGLALÓJA

SZURKOLÓKTÓL KÉRT MEZT KÉT ARSENAL-JÁTÉKOS

SAJTÓVISSZHANG

The Guardian: A Ligakupa nem éppen prioritás az Arsenal számára, de nyilvánvalóan van a csapatnak méltósága, tartása. A megalázó első 37 perc után – amelyben a londoniak megengedték a Readingnek, hogy látszólag behozhatatlan előnybe kerüljön – Arsene Wenger legénysége fenomenális feltámadást produkált, a gyalázat éjszakájából a dicsőség éjszakája lett.

Telegraph: Ez volt az egyik leghősiesebb kupapárharc. Érzelmekkel teli összecsapás, amely méltó volt a Madejski Stadium becenevéhez: az Arsenal bámulatos feltámadást produkált négygólos hátrányból, és jutott a Ligakupa negyeddöntőjébe. (Az említett becenév a Mad Stad – a „mad” angolul őrültet jelent, ez pedig tökéletesen jellemzi a tegnapi mérkőzést.)

Marca: Az „ágyúsok” a futball olyan epizódját írták meg, amely örökre emlékezetes marad azoknak, akik a helyszínen vagy a televízióban látták ezt a mérkőzést. A valóság látszott keveredni a tudományos-fantasztikummal a százhúsz perc folyamán. Akik a kelleténél korábban kikapcsolták a televíziót és aludni mentek, ma nagyon fognak szenvedni a munkában vagy az iskolában.

Frankfurter Rundschau: A katasztrofális kezdés– amely alatt négy gólt kaptak– után az észak-londoniak feltámadtak. Még Svédország Németország elleni, vb-selejtezőn mutatott feltámadásánál is látványosabbat produkáltak.

ANGOL LIGAKUPA
EMLÉKEZTETŐ – NYOLCADDÖNTŐ
Sunderland–Middlesbrough 0–1
Swindon Town–Aston Villa 2–3
Leeds United–Southampton 3–0
Wigan Athletic–Bradford City 0–0 – 11-esekkel 2–4
Reading–Arsenal 5–7 – h. u.
Legfrissebb hírek

Arteta: A védelmi stabilitás fontos volt a győzelmünkhöz

Angol labdarúgás
17 órája

Az Arsenal elrontotta Ange Postecoglou bemutatkozását

Angol labdarúgás
20 órája

„Furcsa gyerek...” – anyja ügyetlennek tartja Mbappét a mindennapokban

Spanyol labdarúgás
2025.09.11. 12:13

NS-képeslap: Győrújfalu – szintet lépett az utánpótlás

Minden más foci
2025.09.11. 09:09

Életet mentett Edinson Cavani, egy újságíró lányának segített

Minden más foci
2025.09.11. 08:31

Labdarúgás: kikapott Lengyelországtól az U19-es leányválogatott

Utánpótlássport
2025.09.10. 15:58

Szoboszlai Arsenal ellen viselt meze több mint 7 millió forintért kelhet el

Angol labdarúgás
2025.09.09. 18:48

Labdarúgás: harmadik lett a Vilotic-tornán a magyar U19-es válogatott

Utánpótlássport
2025.09.09. 16:59
Ezek is érdekelhetik