Anglia: A Liverpoolnál nem kaptam meg az esélyt - Carroll

2012.10.23. 14:44
Andy Carroll, a kölcsönben a West Ham Unitedet erősítő angol válogatott támadó az ESPN-nek adott nyilatkozatában elmondta, a Liverpoolnál nem kapta meg azt az esélyt, amit a „kalapácsosoknál" igen.

„A Liverpoolnál nem kaptam meg az esélyt a bizonyításra – vélekedett Carroll. – Ahhoz, hogy rendszeres játéklehetőséghez jussak, muszáj volt távoznom. Sam Allardyce menedzser azt ígérte nekem, a West Hamnél meg fogom kapni a lehetőséget. Nem kellett sokat gondolkodnom, hogy elfogadjam-e az ajánlatot."

Carrollt 2011 januárjában 35 millió fontért szerződtette a Liverpool a Newcastle Unitedtől, ám állandó helyet nem sikerült kiharcolnia magának a „vörösök" kezdőcsapatában.

„Új menedzser érkezett a klubhoz, akinek nem szerepeltem a tervei közt. Számomra itt, a West Hamnél nyílt lehetőség arra, hogy futballozzak. Azt gondolom, minden játékrendszerbe be tudok illeszkedni. Hiszek a képességeimben. Brendan Rodgers – a Liverpool menedzsere – pedig nyilván a saját elképzeléseiben hisz. Számomra jobb döntésnek tűnt eligazolni, mintsem várni arra az esélyre, amely, lehet, hogy el sem fog érkezni" – nyilatkozta Carroll.

Legfrissebb hírek

Angol Ligakupa: Tóth Balázsék nagy hajrával jutottak tovább, és jó napja volt a West Hamnek is

Angol labdarúgás
2026.08.08. 18:49

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Szoboszlai Dominik: Szeretnék előrelépni és példát mutatni

Angol labdarúgás
2026.07.30. 20:43

Rogers Londonba igazolásában nagy szerepe volt legjobb barátjának, Cole Palmernek

Angol labdarúgás
2026.07.22. 11:46

Elhunyt Kevin Keegan, a Liverpool FC legendája, kétszeres aranylabdás labdarúgó

Angol labdarúgás
2026.07.20. 16:57

Hegyi Krisztián Prágában folytathatja – sajtóhír

Labdarúgó NB I
2026.06.16. 22:16

Hiába távozna, a Chelsea 120 millió fontot kér Enzo Fernándezért

Angol labdarúgás
2026.05.28. 13:38