Man. City: Mancini válaszolt az őt kritizáló Richardsnak

2012.10.27. 08:59
Roberto Mancini, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Manchester City menedzsere reagált Micah Richards azon szavaira, amelyek szerint a bajnoki címvédőnek nem fekszik a háromvédős felállás.

Mint ismert, Mancini három védővel küldte pályára csapatát az Ajax elleni, 3–1-re elveszített Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen, majd a találkozó után az együttes védője, Micah Richards elmondta: „Korábban csak kétszer játszottunk három védővel, azt hiszem, a többieknek sem fekszik. De a menedzser akarta ezt.”

Az olasz szakember pénteki nyilatkozatában reagált az angol válogatott labdarúgó véleményére.

„Ha topjátékos vagy, mindegy, milyen felállásban lépsz pályára. Ha nem tudsz alkalmazkodni a különböző játékrendszerekhez, alkalmatlan vagy rá, hogy topklubban szerepelj – hangoztatta Mancini. – Amit Micah mondott, az nem fontos. Válaszolt egy kérdésre. Megértem, hogy az emberek erről szeretnének írni, de engem ez nem érdekel. Lehet, hogy Micah azért nem tudott alkalmazkodni, mert két és fél hónapja nem lépett pályára.”

A Manchester City szombaton a Swansea-t fogadja a Premier League 9. fordulójában.

Legfrissebb hírek

Premier League: a góljai miatt nem Erling Haaland lesz a Manchester City csapatkapitánya

Angol labdarúgás
2026.08.11. 15:48

Maldini: Guardiola még a lehetséges kezdőfelállásokat is elkezdte leírni egy papírra

Olasz labdarúgás
2026.08.11. 08:29

PREMIER LEAGUE 2026–2027, ADATBANK, MENETREND, EREDMÉNYEK

Angol labdarúgás
2026.08.04. 14:31

Az Inter tizenegyesekkel legyőzte a Manchester Cityt Hongkongban

Minden más foci
2026.08.01. 15:49

Eddie Howe lemond a Newcastle vezetőedzői posztjáról – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.07.31. 17:38

Szoboszlai Dominik: Szeretnék előrelépni és példát mutatni

Angol labdarúgás
2026.07.30. 20:43

„Olyan ez, mintha elveszítenéd életed szerelmét” – Mancini elnézést kért a 2023-as távozásáért

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 20:01

Kiakadtak az olasz élvonalbeli klubok Mancini kinevezése miatt

Olasz labdarúgás
2026.07.29. 12:20