Chelsea: a klub korábbi holland szélsője lett Benítez segítője

2012.11.22. 13:22
A korábbi holland válogatott játékos Boudewijn Zenden lett Rafael Benítez asszisztense a Chelsea-nél. Azt egyelőre nem lehet tudni, hogy mi lesz a sorsa az eddigi menedzsert, Roberto Di Matteót segítő Eddie Newtonnak és Steve Hollandnak, ám az már biztos, hogy Benítez Zendent jelölte meg jobbkezének.

Zenden jó kapocsnak tűnik a Chelsea és Benítez között, ugyanis 2001 és 2004 között a londoniaknál futballozott, míg a 2005 és 2007 közötti időszakban a spanyol szakember játékosa volt a Liverpoolnál. A 36 éves holland az elmúlt évben akasztotta szögre a futballcipőt, és ez lesz az első megbízása edzőként, az elmúlt hónapokban a klub tv-csatornájánál dolgozott a mérkőzések elemzőjeként.

Angol tudósítások szerint Beníteztől azt várja a tulajdonos Roman Abramovics – természetesen a mindenekelőtti eredményesség mellett –, hogy kihozza a legjobb formát Fernando Torresből. Emellett az 52 éves spanyol edző a hírek szerint a télen egy támadóval megerősítheti a keretet, az Independent című lap arról ír, hogy három dél-amerikai játékos, Radamel Falcao (Atlético Madrid), Edinson Cavani (Napoli) és James Rodríguez (Porto) szerepel elsősorban a „kékek” kívánságlistáján.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: Eb-selejtező előtt az U19-es válogatott

Utánpótlássport
2026.11.05. 14:04

Labdarúgás: nem túl vidám U15-ös fesztivál

Utánpótlássport
2026.11.05. 09:00

Labdarúgás: csaknem 1200 fiatalperc az NB I 12. fordulójában

Utánpótlássport
2026.11.03. 09:00

Labdarúgás: elmarad az edzőtábor

Utánpótlássport
2026.10.31. 10:54

Labdarúgás: győzelemmel zárta a magyar csapat a bakui U15-ös vb-t

Utánpótlássport
2026.10.30. 12:39

Labdarúgás: két magyar győzelem a helyosztókon a bakui U15-ös vb-n

Utánpótlássport
2026.10.29. 19:56

Labdarúgás: a szlovákok ellen készül az U18-as válogatott

Utánpótlássport
2026.10.29. 11:12

U15-ös vb: vereség után nagyarányú győzelem

Utánpótlássport
2026.10.28. 19:04