Chelsea: Benítez szerint Cole és Lampard távozik a nyáron

Vágólapra másolva!
2012.11.24. 09:42
Rafa Benítez, a Chelsea nyárig kinevezett menedzsere a Daily Mailnek nyilatkozva elmondta, véleménye szerint a klub két ikonja, Ashley Cole és Frank Lampard a nyáron távozik a Stamford Bridge-ről. Az angol válogatott játékosoknak a nyáron lejár a szerződésük a „kékeknél”.

„Azt hiszem, jelen pillanatban ez a helyzet – mondta a spanyol szakember arra a kérdésre, hogy megítélése szerint Cole és Lampard a nyáron távozik-e a Chelsea-től. – Én csak hét hónapot leszek itt. Ha két vagy három évet lennék, talán lenne beleszólásom az ügybe. A menedzserek olykor nehéz helyzetbe kerülnek, mert túl sok mindenben kell dönteniük, így néha jobb lenne, ha a technikai igazgató döntene bizonyos kérdésekben.”

Benítez hozzátette, csütörtökön együtt vacsorázott Roman Abramoviccsal, a Chelsea orosz tulajdonosával.

„Két-három órát töltöttem a tulajdonossal, mindenről beszéltünk. Ismeri az ötleteimet, de nem olyan sok időt társalogtunk. Talán majd legközelebb. Ha bízol magadban, mindenki meg fog érteni” – mondta a Liverpoollal 2005-ben Bajnokok Ligája-elsőséget ünneplő szakember.

„Az a benyomásom, hogy a tulajdonos kedves ember. Lehet vele beszélni, és megért téged. Konkrét elképzeléseket szeretne hallani. Azt hiszem, feketén-fehéren elmondtuk egymásnak a véleményünket” – tette hozzá Benítez.

Legfrissebb hírek

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.08.30. 10:18

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik