WBA: Gera is Lukaku maradása mellett „kampányol”

2012.12.27. 21:12
Gera Zoltán reméli, hogy a Chelsea-től kölcsönkapott Romelu Lukaku a téli átigazolási időszak után is a csapattársa marad. A West Bromwich Albion magyar légiósa szerint a belga játékos fontos tagja a csapatnak, ezért pozitív lenne, ha maradna a klubnál.
„Nem tudom, mi folyik a színfalak mögött, de örömmel töltene el, ha maradna. Remélem, hogy továbbra is velünk játszik majd. Fontos gólt szerzett a Norwich ellen, de egyébként is többször betalál” – idézi Gera szavait a tribalfootball.com.Lukaku a szezon elején érkezett a birminghamiekhez, és nemrégiben arról beszélt sajtónak, hogy fejlődése érdekében továbbra is maradni akar a WBA-ban, klubja, a Chelsea ugyanakkor a télen akár vissza is hívhatja őt.

„Jó, hogy Lukaku idekerült, a klub megragadott egy esélyt, és célt ért. Elöl két kiváló játékosunk van Shane Long és Lukaku személyében, és ha csak egyszer kerülnek helyzetbe, akkor abban az esetben kell betalálniuk. Ez jelentheti közöttük a különbséget” – mondta Gera a két társról.

Lukaku ebben az idényben már hatszor talált be a kapuba 17 mérkőzésen, igaz, a bajnokik többségén nem ő, hanem az ötgólos Long kezdett.

Legfrissebb hírek

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
1 órája

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
15 órája

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36

Nem volt szép, drámai annál inkább: a 92. percben, emberhátrányban egyenlített a Spurs az MU ellen

Angol labdarúgás
2026.10.10. 20:28

Így kell visszatérni a válogatott szünetről: három perc alatt elintézte a Chelsea a Bournemoutht

Angol labdarúgás
2026.10.10. 17:55