Chelsea: a belga szövetség elnöke elítéli Hazard tettét

Vágólapra másolva!
2013.01.25. 14:58
Steven Martens, a Belga Labdarúgó-szövetség elnöke újságírói kérdésre elmondta, elítéli Eden Hazard-nak, a Chelsea középpályásának a  Swansea elleni Ligakupa-meccsen tanúsított magatartását. Mint ismert, a 22 esztendős játékos megrúgott egy labdaszedőt a két csapat szerdai összecsapásán.

„Lehet, hogy a mérkőzés hevében történt az eset, de a profi futballisták ilyenkor is képesek kontrollálni a cselekedeteiket. Ha valaki nem tudja kezelni az érzelmeit, az általában kellemetlen helyzeteket szokott szülni" – mondta Martens.

Hazard azóta bocsánatot kért a tettéért, ám az eset nem maradt következmények nélkül: a nyáron 40 millió euróért szerződtetett labdarúgót hárommeccses eltiltással sújtotta az angol szövetség (FA).

„Nem egy szerencsés helyzet, természeten nem vagyunk rá büszkék. Nincs olyan szövetség vagy személy, aki szeret erőszakos jeleneteket látni a pályán. Nyilvánvalóan nem tetszik nekünk, hogy egy belga válogatott játékos követett el ilyet, de biztos vagyok benne, hogy Hazard tanulni fog az esetből. Több mint intelligens ember ahhoz, hogy tanulságként szolgáljon számára ez a helyzet. Mindannyian hibázunk az életben" – tette hozzá a belga szövetség első embere.

Legfrissebb hírek

74 vádpontban találták bűnősnek a Chelsea-t – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.11. 13:00

Szoboszlai Dominikot választották a forduló legjobbjának a PL-ben

Angol labdarúgás
2025.09.03. 14:23

Szoboszlai a forduló játékosa lehet a PL-ben, a munkabírását dicsérik Angliában – videó

Angol labdarúgás
2025.09.02. 15:51

Kölcsönadta fiatal középpályását a Liverpool – hivatalos

Angol labdarúgás
2025.09.01. 23:41

Fordult a kocka: Isak módszerével érkezne játékos a Newcastle Unitedhez

Angol labdarúgás
2025.08.31. 11:46

Enzo Fernández és Joao Pedro vezérletével nyert a Chelsea

Angol labdarúgás
2025.08.30. 15:34

Az Arsenal ellen is jobbhátvéd lehet Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2025.08.30. 10:18

Nicolas Jackson Németországban köt ki – sajtóhír

Német labdarúgás
2025.08.30. 10:17
Ezek is érdekelhetik