Liverpool: Carragher a szezon végén visszavonul - hivatalos

2013.02.07. 14:18
null
Carragher a szezon végén szögre akasztja sokat megélt csukáját (Fotó: Action Images – archív)
Az idény végén felhagy a profi futballal Jamie Carragher, a Liverpool FC védője – a hírt a „vörösök” hivatalos honlapja jelentette be csütörtökön.


„Ez az utolsó szezonom a Liverpoolnál és az utolsó profi játékosként. Azért teszem ezt a bejelentést, mert nem akarom, hogy a menedzseremnek vagy a klubnak kelljen válaszolni a jövőmet firtató kérdésekre, miközben én már eldöntöttem, mit teszek.”

„Továbbra is elkötelezett vagyok a munka iránt, és az évad végéig próbálom a legjobb teljesítményemet nyújtani, ahogy tettem azt korábban is a klubnál, amióta kilencévesen csatlakoztam hozzá” – olvasható Jamie Carragher nyilatkozata a közleményben.

A 35 éves védő egész pályafutása során a Liverpoolt szolgálta, 1997-ben kapott profi szerződést, azóta több mint 700 tétmérkőzésen lépett pályára a klubban. A 38-szoros válogatott játékos a klub örökranglistáján a szerepléseket tekintve a második helyen áll a legendás Ian Callaghan mögött.

Carragher 2005-ben Bajnokok Ligáját, 2001-ben UEFA-kupát nyert a klubbal, ezekben az években elhódította az európai Szuperkupát is. Kétszer nyert FA-kupát, háromszor angol Ligakupát és kétszer angol Szuperkupát. 2005-ben és 2007-ben is őt választották az év legjobb Liverpool-játékosának.

Legfrissebb hírek

U21-es válogatott: még a tökéletes teljesítmény is kevés lehet

Utánpótlássport
1 órája

Labdarúgás: legyőzte Romániát az U19-es válogatott a Vilotics-tornán

Utánpótlássport
14 órája

Nem viselhetnek sportmezeket a diákok egy francia iskolában

Minden más foci
2026.09.23. 12:23

Közvetetten az Eb-selejtező is elkezdődik a Nemzetek Ligájával

Minden más foci
2026.09.23. 08:36

Labdarúgás: két gól a fiataloktól az NB I 8. fordulójában

Utánpótlássport
2026.09.22. 08:56

Labdarúgás: második lett az U15-ös leány válogatott

Utánpótlássport
2026.09.20. 21:26

Labdarúgás: Pető Milán előkelő helyen Európában

Utánpótlássport
2026.09.20. 16:46

Labdarúgás: újra tizenegyesekkel győztek az U15-ös lányok

Utánpótlássport
2026.09.18. 10:58