PL: Fellaini szerint elfogultak a bírók az angolokkal szemben

Vágólapra másolva!
2013.02.20. 16:38
Az Everton labdarúgócsapatának belga játékosa, Marouane Fellaini szerint a Premier League játékvezetői elfogultak az angol futballistákkal szemben.

A szezonban remeklő Fellainit a Stoke City elleni decemberi mérkőzésen kiállította a játékvezető, amiért lefejelte Ryan Shawcrosst, a Stoke csapatkapitányát – a belga labdarúgó szerint ő sokkal kevesebb védelmet kap egy bírótól, mint egy szigetországi futballista.

„Ha a játékvezető azon a mérkőzésen megfelelően végezte volna a munkáját, akkor nem tiltottak volna el. Nem haragszom Shawcrossra, megpróbált megállítani, csak a dolgát végezte, de a kezei folyamatosan körülöttem voltak. Mégsem tett neki senki még egy megjegyzést sem, végül is angol, így nincs probléma” – mondta keserűen Fellaini.

„Nem kellett volna úgy reagálnom, ahogyan, mint ahogy a játékvezetők sem fújhatnak minden egyes hasonló alkalommal a sípjukba. Ráadásul a mérkőzés a Stoke otthonában volt, és tudtuk, hogy fizikai csatát várhatunk. Húzták a mezeinket, folyamatosan szabálytalankodtak az egész találkozón, és végül leszállt nálam a köd. Nem kellett volna, az én hibám” – nyilatkozta a jellegzetes fizimiskájú játékos.

Fellaini elmondta, hogy az első PL-szezonjában 12 sárga lapot kapott, ezért tudja, hogy külön figyelmet szentelnek rá a játékvezetők, akikkel egyéni konzultációs napot tartott, ugyanakkor hozzátette: akkor ők is elismerték, hogy több figyelmeztetés indokolatlanul szigorú volt.

Legfrissebb hírek

Labdarúgás: egy bravúrra a történelmi sikertől a Puskás U19-es csapata

Utánpótlássport
3 órája

Tóth Alex is a Premier League öt legjobb téli igazolása között a The Athleticnél

Angol labdarúgás
8 órája

Háromgólos hazai győzelmet aratott a Sunderland

Angol labdarúgás
22 órája

Svéd védő érkezett a Juventushoz, Tonali mégsem igazolt az Arsenalhoz – lezárult a téli transzferpiac az elitligákban

Minden más foci
Tegnap, 20:59

Labdarúgás: csaknem 1500 fiatalperc az NB I 20. fordulójában

Utánpótlássport
Tegnap, 19:18

Sallai Roland: Nagyon boldog vagyok a Galatasaraynál

Angol labdarúgás
Tegnap, 17:01

Kerkez Milos: Ragyogó produkció volt, minden héten így kell játszanunk

Angol labdarúgás
Tegnap, 13:50

Guardiola szerint a játékvezető megtörte a Man. City lendületét a Spurs ellen

Angol labdarúgás
Tegnap, 11:22
Ezek is érdekelhetik