Tottenham: „Bale olyat tud, amitől Ronaldo is elpirulna"

2013.03.05. 07:01
Michael Dawson, az angol élvonalbeli labdarúgó-bajnokságban szereplő Tottenham Hotspur csapatkapitánya a Topman magazinnak nyilatkozott a londoni csapat bombaformában lévő szélsőjéről, Gareth Bale-ről, aki szerinte a világ legjobb játékosa jelenleg.

„Képes az egész pályán végigrohanva kicselezni az ellenfél teljes csapatát, majd higgadtan, a legjobb pillanatban a kapuba passzolni a labdát. Olyan dolgokat tud, amitől még Cristiano Ronaldo is elpirulna" – áradozott a védő.

„Bale ugyanolyan képességű játékos, mint Ronaldo vagy Messi. Véleményem szerint ő a világ legjobbja" – nyilatkozta Dawson a huszonhárom éves szélsőről, aki ebben az idényben már tizenhat gólnál tart a bajnokságban (amivel harmadik a Premier League góllövőlistáján Robin van Persie és Luís Suárez mögött), és aki maga is úgy véli, hogy élete formájában játszik.

A walesi 2006-ban, mindössze tizenhat esztendősen kezdte meg a profi pályafutását a Southamptonnál, majd egy évvel később szerződtette a Tottenham, amelyben az első négy szezonja során összesen tizenkét gólt szerzett.

„Nagyon nehéz volt beilleszkednie egy ilyen nagy csapatba, ezt ő is gyakran elmondja. Sokan elfelejtik, hogy mindössze tizenhét éves volt, amikor Londonba igazolt" – tette hozzá Dawson.

A Bale-lel felálló Spurs az Internazionalét fogadja csütörtökön az Európa-liga nyolcaddöntőjének első mérkőzésén.

Legfrissebb hírek

Steven Gerrard: Nem fogadnám el utólag a bajnoki aranyat

Angol labdarúgás
2026.10.13. 11:29

Túlterheltség miatt kényszerül pihenőre Szoboszlai Dominik

Angol labdarúgás
2026.10.13. 06:34

Négy gólt kapott a Newcastle az újonc otthonában

Angol labdarúgás
2026.10.12. 22:56

A Liverpool edzője szerint jogtalan volt a piros lap; Maresca a Man. City erejéről beszélt

Angol labdarúgás
2026.10.12. 09:00

Először nyert hazai pályán a Crystal Palace a PL-ben; továbbra is veretlen az Everton

Angol labdarúgás
2026.10.11. 17:02

Szoboszlai Dominik nincs ott a Liverpool keretében a Manchester City ellen – hivatalos

Angol labdarúgás
2026.10.11. 16:17

Veszélyben lehet Szoboszlai játéka a Manchester City ellen – sajtóhír

Angol labdarúgás
2026.10.11. 14:32

Főszereplők lehetnek a feszült légkörben a Liverpool magyarjai a City elleni rangadón

Angol labdarúgás
2026.10.11. 11:36