PL: A játékvezető gyenge volt, de nyerhettünk volna - Ferguson

2013.04.28. 20:52
A Premier League 35. fordulójában az Arsenal 1–1-es döntetlent játszott a már bajnokként pályára lépő Manchester Uniteddel. A mérkőzés utáni értékelésében a „vörös ördögök" részéről Sir Alex Ferguson a játékvezetőt kritizálta, a londoniak menedzsere, Arsene Wenger pedig az első félidő végén kapott gólt emelte ki, mint a mérkőzés fordulópontját.

„Ha mi szabálytalankodtunk, egyből jött a büntetés. Öt játékosom kapott sárga lapot, nem hinném, hogy ez valóban jogos lett volna. Az Arsenal játékosai agresszívak voltak, és rengetegszer keményen szereltek, a bíró egyszerűen nem tudta felvenni a mérkőzés ritmusát" – kezdte értékelését Sir Alex Ferguson, utalva arra, hogy Phil Dowd bíró Johnny Evansnek, Phil Jonesnak, Robin van Persie-nek, Antonio Valenciának, és Rafaelnek is kiosztott egy-egy sárga lapot, úgy, hogy a csapat összesen tizenegyszer szabálytalankodott a mérkőzésen. Sir Alex Ferguson, utalva arra, hogy Phil Dowd bíró Johnny Evansnek, Phil Jonesnak, Robin van Persie-nek, Antonio Valenciának, és Rafaelnek is kiosztott egy-egy sárga lapot, úgy, hogy a csapat összesen tizenegyszer szabálytalankodott a mérkőzésen.

„A londoniak még a Bajnokok Ligája-szereplésért küzdenek, így nehéz találkozóra számítottunk, és azt is kaptuk. Ennek ellenére úgy gondolom, hogy kényelmesen megnyerhettük volna a mérkőzést, ha a játékosaim a rengeteg lehetőségükből kihasználtak volna egyet-kettőt" – tette hozzá a Manchester United menedzsere.

A manchesteriek kezdőjében helyet kapott, és gólt is szerzett az Arsenaltól a nyáron az Old Traffordra igazoló Van Persie is, akit a mérkőzésen folyamatosan kifütyültek a hazai drukkerek.

„Szomorú, és kiábrándító, hogy ilyen agresszióval fogadják a drukkereink az egyik korábbi játékosunkat" – mondta Arsene Wenger a Sky Sportsnak.

A londoniak menedzsere a mérkőzésről elmondta: Van Persie 44. percben szerzett gólja nagyon rosszkor jött, és ez is közrejátszott abban, hogy csapata nem tudta megszerezni a három pontot.

„Az első perctől az utolsóig küzdött mindkét csapat. Mindent megtettünk a győzelemért, az egyetlen, ami bánthatja a lelkiismeretünket az az első félidő végén kapott gól, amely komolyan rányomta a bélyegét a teljesítményünkre" – tette hozzá Wenger.

Legfrissebb hírek

Megbírságolhatja az MU a vezetőségnek beszóló Lisandro Martínezt – sajtóhír

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 17:25

Vastaps fogadta Giroud-t Londonban, Arteta behívta az Arsenal öltözőjébe

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 12:45

„Többet várok a vezetőségtől” – Lisandro Martínez a Manchester madridi veresége után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 11:45

„Nincs gond az önbizalmunkkal” – Michael Carrick az Atlético Madridtól elszenvedett vereség után

Bajnokok Ligája
2026.10.14. 09:14

A Bayern kétgólos hátrányból fordított, de csak egy pontot szerzett Norvégiában

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:05

Willi Orbánnal nyert a Leipzig, Sallai játszott a Barcelona ellen, Gulácsi nélkül is nyert a Villarreal – keddi BL-eredmények

Bajnokok Ligája
2026.10.13. 23:00

Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Minden más foci
2026.10.13. 08:04

Lionel Messi szerint az Arsenal tehetsége lehet a jövő egyik klasszisa

Angol labdarúgás
2026.10.12. 17:47