Arsene Wenger nyomon követi korábbi segítője bátor köveskáli kísérletét

Jó főnök volt Arsene Wenger?
Az egyik legintelligensebb ember, akivel valaha együtt dolgozhattam – mondta lapunknak adott interjújában Thomas Kost, aki korábban a Bundesligában, valamint a Premier League-ben játékosmegfigyelőként dolgozott, s manapság a Balaton-felvidéken él. – Mindig figyelmes, türelmes, sohasem láttam mérgesen kiabálni játékosokkal. Fenntartotta ezt a stílust, és nem csak a kamera előtt, egész nap ilyen volt.

Gyakran egyeztetett vele?
Az Arsenalnál nem volt hosszú a kommunikációs lánc, sokszor előfordult, hogy közvetlenül beszéltük meg az aktuális tapasztalatokat. Én játékosmegfigyelőként hoztam az információt a játékosról, a klubnál Steve Rowley volt a scouthálózat híres vezetője, a közvetlen felettesem, utána pedig rögtön Arsene Wenger következett. Vele az Arsenal edzőközpontjában, a kantinban spontán találkozásokra is nyílt alkalom, ott mindenki együtt volt, az edzői stáb tagjai, a játékosok, a háttéremberek, szó esett futballról és minden másról. Emlékezetes megbeszélésünk volt Svájcban, ahová Arsene Wenger személyesen utazott el, miután Philippe Senderost, a Servette játékosát ajánlottam neki.

Milyen szempontok alapján figyelte a játékosokat?
Az Arsenal szakmai felfogásával összhangban a technikára és a játékintelligenciára összpontosítottam. Arsene Wenger azt szokta mondani, hogy egy játékosnak tizenkét éves korára technikailag tökéletesnek kell lennie. Aki nem az, az letehet a professzionális futballpályafutásról. Úgyhogy ez alapvetés volt. Más megfigyelők is ismerték a klub kritériumait, mondogatták is, hogy na, ő tipikus Arsenal-játékos. Lehet, hogy fizikailag nem a legerősebb, de technikailag és gondolkodását tekintve kiemelkedő. Példa erre Tomás Rosicky vagy Aljakszandr Hleb, akiket én figyeltem, mielőtt az Arsenalhoz igazoltak. Rosicky persze már ismert, befutott játékosnak számított a Borussia Dortmundnál, Hleb esete viszont más volt. Őt hosszú ideig, körülbelül harminc mérkőzésen figyeltem, már a Stuttgart amatőr csapatában is nyomon követtem kibontakozását.

Min múlott, hogy hol és kit kell elemeznie?
Edzői hátterem miatt olykor az Arsenal ellenfeleinek feltérképezését is rám bízták, a kiszemelt játékosokat illetően pedig az én területem Németország, Ausztria és Svájc volt, később Csehország, illetve Lengyelország. Ott mások mellett Robert Lewandowskit, a Lech Poznan csatárát néztem húsz-huszonegy évesen.

Hogyhogy nem csaptak le rá?
Ajánlottam a klubnak, passzolt volna az Arsenal stílusához. Úgy tudom, a kapcsolatfelvétel is megtörtént, aztán a labdarúgó valamiért a Borussia Dortmundot választotta. Hozzáteszem, szerintem a pályafutása szempontjából így is remek döntést hozott.

Thomas Kost 1969-ben született Németországban, a cseh határ közelében. Játékosként a pályafutása sérülés miatt korán félbeszakadt, utóbb 2. Bundesliga-csapatoknál dolgozott trénerként, segédedző volt a Hannovernél, majd rövid ideig vezetőedzőként irányította a Greuther Fürthöt. A görög másodosztályú Pierikoszt vezette a 2007–2008-as szezonban, később kisebb német és osztrák egyesületeknél vállalt szerepet, a felnőttcsapat mellett és az utánpótlásban is. Az edzői pro licenc megszerzéséhez szakmai gyakorlatát a PSG-nél és az Arsenalnál végezte, a londoni csapatnál ekkor kérték fel Arsene Wenger menedzser megbízásából a játékosmegfigyelői munkára, 2000 és 2019 között segítette a klub munkáját.

Magyar játékost figyelt az Arsenal?
Igen, Nagy Ádámot, amikor még a Ferencvárosban játszott. Követtem néhány mérkőzésen, tetszett a stílusa, írtam róla jelentéseket. Tetszett benne az energia, mindig úgy láttam, igazi „box to box midfielder”, az egész pályát bejátssza, a technika és a játékosintelligencia is megvolt nála. Az Arsenalnál akkoriban olyan játékosokat kellett figyelnünk, akik nem a leghíresebbek, nem tartoznak a legjobbak közé, de akiknek a tehetsége reményt ad arra, hogy sztárok legyenek. Én ezt Nagy Ádámban láttam. Ám az az igazság, hogy nagyon sok játékos átigazolása szóba került az Arsenalnál az idők során, akikről aztán azt mondta a klub, hogy ilyen vagy olyan okból nem felelnek meg. Húszévesen, a Schalke kapusaként szem előtt volt Manuel Neuer, ám ezért vagy azért Philipp Lahmról vagy Bastien Schweinsteigerről is letett az Arsenal. 

Ma is tartja a kapcsolatot Arsene Wengerrel?
A közelmúltban is beszéltem vele, szót ejtettem neki a Köveskálon indított kezdeményezésünkről, a Káli Fociról is.

Mit szólt hozzá?
Biztatott, szuper ötletnek tartotta, sok sikert kívánt. Azért ez a FIFA globális fejlesztési igazgatójától erős ajánlás.

Nyáron ott voltunk és videóriportban számoltunk be a kísérleti program első napjáról, amikor a harminc éve nagy pályás csapat nélküli Balaton-felvidéki településen elindította gyermekeknek meghirdetett rendhagyó programját. Mi az elképzelése?
Régi álmom egy saját labdarúgó-iskola kidolgozása, amely nem csak focira épül, hanem komplett mozgásfejlesztő program. Wengernek erről is beszéltem, mondtam, hogy holisztikus edzést szeretnék csinálni, amelybe már a legfiatalabb korosztály is bekapcsolódhat. Sokat beszélgetünk arról, hogy ki milyen tehetséges, én meg elgondolkodtam azon, honnan jön ez, hiszen a születésekor mindenki ugyanarról a pontról indul. Három- öt- vagy tízévesen mégis kijönnek már a különbségek, mást mutat egy brazil, egy német és egy magyar gyerek. Valami másként történik ebben a fontos időszakban. Talán egyszer Wenger is él a meghívásommal, és eljön megnézni egy edzést Köveskálon. 

Beleolvashattunk az Arsenal játékos-megfigyelőjének ma is rendkívül izgalmas szakmai feljegyzéseibe. Megmutatta többek közt legelső megbízatása, a 2000. augusztus 19-i Tottenham–Ipswich (3–1) Premier League-mérkőzés elemzését – aznap az Ipswich-játékos Titus Bramble teljesítményét leste az Arsenalnak –, a 2002. április 2-i Bayern München–Real Madrid Bajnokok Ligája-negyeddöntő (2–1) tanulságait és a 2003. február 9-i Ajax–Feyenoord (1–1) Eredivisie-találkozóét. Itt az Ajax csapatáról készített útmutatót, Zlatan Ibrahimovicról például három felkiáltójel mellett a következőket jegyezte fel: „21 éves, 192 centiméter magas, 84 kilogramm súlyú, jobblábas. Az Ajax veszélyes embere. Középcsatár, különösen okos, technikája kitűnő. A labdát a levegőben és a földön egyaránt nagyszerűen kezeli, szűk helyen is hatékony, az induló sebessége viszont nem annyira jó. Labdaosztóként és befejezőként is részt vesz a támadásokban. A tizenhatoson kívül gyakran egy érintéssel oldja meg a helyzetet, a kapu előtt rendkívül veszélyes, jéghideg fejjel dönt. Szereti megvárni, amíg a kapus vagy a védő kimozdul rá, hogy túljárhasson az ellenfél eszén. Ő az az ember, akire a leginkább figyelni kell.”

Lesz min álmélkodnia: a tréningeket a faluszéli, hepehupás ősgyepen tartják, rozsdás kapuk között, úgy, hogy néha előtte le kell terelni a pályáról a birkanyájat.
Nulláról kezdtem el júliusban. Az első lépés az volt, hogy a helyi embereket megkérdeztem, van-e igény ilyesmire. Először azt a választ kaptam, hogy nincsen helyben gyerek. Aztán kiderült, hogy van, csak nem sok. Tisztáztam, hogy nekem nem a létszám a fontos, ha egy vagy kettő gyerek van, velük is elkezdem. Kiszáradt fűben, félméteres gazban, háló nélküli kapun indult a program, ez inkább grund, mint pálya. Ám ettől nem kell megijedni, a természetközelség nagyon fontos. A mai futballban, a modern akadémiában túl sok a komfort, ezt már a tudomány is tudja. Hiányzik a futballból, hogy bármilyen időjárási körülmények között képesek legyenek edzeni a gyerekek.

Megtisztelő, hogy ösztönzéseként említette a Hátsó füvest is.
A sorozat köveskáli riportjában vettem észre az ismerős pályát, ahol rendszeresen futok, amióta feleségemmel, Billinger Edittel ide települtünk. Amikor alaposabban megismerkedtem a Hátsó füvessel, olyan volt, mintha egy lámpát kapcsoltak volna fel a fejemben: ez az, amit keresek! Nagyszerű kezdeményezésnek tartom, nem csak a múltról szól, a jövő is lehet.

Milyen tapasztalatokkal szolgált a köveskáli edzések első három hónapja?
Nagyon izgalmas volt, szerintem többet értünk el, mint amit vártam. Tegnap például már tizenhatan jelentek meg az edzésen, három-négyéves gyerektől tizennégy évesig. A következő lépés az lesz, hogy valahogy a világítást meg kell csinálni, mert egyre korábban sötétedik, és az iskola miatt korábban nem tudunk kezdeni. Nagyon várom a telet, szeretnék végre egy igazi angol edzést tartani, esőben, sárban, hóban. Eddig nem sok csapadék jutott. Amikor esett néhány csepp eső, már kérdezték is, hogy lesz-e edzés. Mondtam: persze! 

Miért érdemes ápolni a futballt a csapat nélkül maradt településeken?
Szerintem a labdarúgás fejlődésével egyre meghatározóbb a pénz. Túlságosan is, az amatőr futballban szintén. A klubvezetők abban a hitben élnek, hogy pénz kell, és onnan indulnak el. A pénz fontosabb lett, mint a labda. Pedig a legfőbb a játék öröme, amely sokkal lényegesebb, mint a pénz, és ezt kell szeretettel, természetesen átadni a gyerekeknek. Mostanában sokan panaszkodnak, hogy a gyerekek nem sportolnak, nem mozognak. Ez nem az ő hibájuk, hanem a miénk, felnőtteké, akik nem adtuk meg nekik a lehetőséget. A cél nem az, hogy profi labdarúgók legyenek, hanem hogy mozogjanak, egészségesen fejlődjenek, ne a számítógép előtt üljenek, harmincévesen ne fájjon a derekuk, és ami nagyon fontos: közösségben maradjanak. Aki egyszer focicsapatban játszott, öltözőben járt, megtapasztalta, milyen edzésre menni, készülni, meccsre hangolódni, hétfőn az iskolában megbeszélni a hétvégét, sohasem felejti el az élményt.